Ingyenes látásvizsgálat indult a gyermekotthonokban

rövidlátás
A tervek szerint az otthonokban és a nevelőszülőknél élő gyermekek után a Láss, hogy ők láthassanak programot szeretnék kiterjeszteni minden magyar kisiskolásra.
Vágólapra másolva!
A Magyar Látszerész Szövetség állami támogatással ingyenes látásvizsgálatokat végez gyermekotthonokban. Simon Attila István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy az intézményekben élők kapják a legkevesebb figyelmet, nekik van legnagyobb szükségük segítségre
Vágólapra másolva!

A látszerész szövetség megkereste a tárcát azzal az ötlettel, hogy a gyermekotthonokban élőknek ingyenes látásvizsgálatot szervezzenek és szükség esetén szemüveget is biztosítsanak nekik. A

Láss, hogy ők láthassanak elnevezésű program azt üzeni ezeknek a gyerekeknek, hogy nem mondtunk le róluk

- hangsúlyozta a helyettes államtitkár. Szerinte a vér szerinti szülőktől való elszakadás után az ő családjuk mi vagyunk - mondta.

Az óbudai Szent Miklós Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthonban tartott ingyenes szűrőnapon Simon Attila István elmondta:

Magyarországon mintegy 23 ezer gyermek él gyermekvédelmi gondoskodásban, közülük 8 ezer otthonokban, 15 ezer pedig nevelőszülőknél.

A társadalmi összefogás segíthet a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekeknek abban, hogy minél teljesebb életet élhessenek.

A tervek szerint az otthonokban és a nevelőszülőknél élő gyermekek után a "Láss, hogy ők láthassanak" programot szeretnék kiterjeszteni minden magyar kisiskolásra. Forrás: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere videóüzenetében hiánypótlónak nevezte a projektet, amelyben

összefog a politika, a civil szféra és az orvosi szakma a gyerekek látásának javításáért.

Az időben felismert látászavarok kezelése jelentős életminőség javulást eredményez.
Leányfalvi Tamás, a szakmai szövetség ügyvezető elnöke a rendezvényen arra hívta fel a figyelmet: a tanulási, magatartási zavarok mögött sokszor látásproblémák állnak.

Sok kisgyerek nem is tudatosítja, hogy rossz a látása, pedig a tanuláshoz, közösségbe való beilleszkedéshez nagyon fontos, hogy ezeket minél előbb felismerjék és korrigálják.

A program tavaly októberben kezdődött, az eddig megvizsgált több mint 100 gyerek közül csaknem minden másodiknak volt valamilyen látásproblémája. Ez az arány a teljes gyerekpopulációban is elérheti az egyharmadot.

A digitális eszközök, számítógépek, telefonok, játékok, tévék képernyője, kijelzője, nagyon megterheli a gyerekek szemét

- figyelmeztetett a szakember.

A program keretében a látáskorrekcióra szoruló gyermekek 30-50 ezer forint értékű szemüvegeket kapnak. A program az optikus szakma, civil adományok és állami támogatás segítségével működik.