Hallgat a baloldal Bangóné diplomaügyéről

Bangóné Borbély Ildikó
Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő.
Vágólapra másolva!
Bangóné Borbély Ildikó diplomaügye bombaként robbant a hazai sajtóban: úgy tűnik, hogy a szocialista politikus hazudott arról, hogy közgazdász végzettsége van. Bangóné csütörtök óta néma, nagyjából életjelet sem ad magáról, a baloldali pártok pedig szombat óta nem mondják meg, mit gondolnak az ügyről, rajta lehet-e Bangóné a baloldali közös listán – írja a Mandiner. Az Origo Bangóné Borbély Ildikót, valamint az MSZP-t és a DK-t is megkereste az ügyben, de ez idáig nem válaszoltak.
Vágólapra másolva!

Mint arról az Origo korábban beszámolt, parlamenti önéletrajzával szemben a jelek szerint nincs közgazdász diplomája az MSZP-s Bangónénak. Bár az MSZP-s képviselő egy BGF-es közgazdász végzettséget szerepeltet a parlamenti önéletrajzában, de

az egyetem szerint nincs erre vonatkozó adat az archívumukban.

Az Origo Bangóné Borbély Ildikót, valamint az MSZP-t és a DK-t is megkereste az ügyben, de ez idáig nem válaszoltak. A Mandiner arról ír, hogy

ők is megkeresték Bangóné Borbély Ildikót, valamint az baloldali pártokat is, azonban a szocialista politikus csütörtök óta nem válaszol arra a kérdésre, szerzett-e diplomát a BGF-en, a baloldali pártok pedig szombat óta nem mondják meg, mit gondolnak az ügyről, rajta lehet-e Bangóné a baloldali közös listán.

A Mandiner az alábbi kérdésekkel fordult a baloldali pártokhoz:

  • A tavalyi előválasztáson is induló, MSZP-s parlamenti képviselő Bangóné Borbély Ildikó a rendelkezésre álló adatok szerint hamisan szerepeltette az előválasztási és parlamenti önéletrajzában, hogy a Budapesti Gazdasági Főiskolán közgazdász diplomát szerzett. Lesz-e ennek bármilyen következménye?
  • Összeegyeztethető-e az ilyen magatartás az előválasztás során tett feddhetetlenségi nyilatkozat és etikai kódex szellemiségével?
  • Az ügy ismeretében érdemesnek tartja-e Bangóné Borbély Ildikót arra, hogy szerepeljen az ellenzéki közös listán?
  • Ha más jelöltek esetében is felmerül, hogy téves vagy hamis adatokat adtak meg, annak lesz-e valamilyen jogi vagy politikai következménye?

Az Origo az alábbi kérdéseket küldte el Bangónénak, az MSZP-nek és a DK-nak, de ez idáig nem reagáltak semmit sem:

  • Mit szólnak ahhoz, hogy a BGF szerint Bangóné sohasem járt oda, és így természetesen diplomája sincs?
  • Bangóné továbbra is azt állítja-e, hogy járt a BGF-re és kapott diplomát?
  • Mit gondol/gondolnak az ügyről?