Elgázolt egy embert a vonat Kelenföldön

Budapest, 2021. október 12. Háros vasútállomás a Kelenföld és Százhalombatta között megújított vasúti pálya avatásának napján, 2021. október 12-én. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában megvalósult 53,8 milliárd forintos fejlesztéssel egyebek közt lehetővé vált, hogy a vonatok óránként 120 kilométeres sebességgel közlekedjenek a 20,5 kilométer hosszú Pest megyei vonalszakaszon. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Gázolt a vonat a főváros XI. kerületében, a kelenföldi vasúti állomás közelében - írta meg a katasztrófavédelem oldala.
Vágólapra másolva!

Az utasokért mentesítő szerelvény érkezett, a tűzoltók pedig a biztonságos átszállásánál nyújtottak segítséget.

Az érintett szakaszon korlátozták a vonatforgalmat.

MÁVINFORM Facebook oldalán olvasható milyen járatokat érint a gázolás.

(A címlapi kép illusztráció)