Chippendale show-ba fulladt Szentesen a Múzeumok Éjszakája – fotó

Vágólapra másolva!
A Múzeumok Éjszakája szentesi helyszínén a kulturális esemény valójában már kora este véget ért, mivel az egyébként a Koszta-múzeumnak otthont biztosító helyszín a későbbiekben egészen más jellegű rendezvénynek adott helyet, egész pontosan chippendale show-nak.
Vágólapra másolva!

Arról ír a Híradó.hu, hogy az egyik olvasójuk küldte el a szerkesztőségnek azt a fotót, amelyen jól látszik, hogy Szentesen a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban

chippendale show-t tartottak a Múzeumok Éjszakája helyett.

Forrás: hirado.hu

A baloldali vezetésű városban az esemény lebonyolításáért felelős Művelődési Központ döntéséről az egyik Szentessel foglalkozó csoport is „beszámolt". Mint írják „eközben a Koszta Múzeumnak ki kellett költözni az épületből erre a napra, hogy máshol folytassák le az értékteremtő, hagyományőrző programokat, amiket nem a nyálcsorgatás vezérelt".

A Facebookon is meghirdetett szabadtéri show leírása szerint

az esemény 18 éven aluliak számára nem volt látogatható, és a 18.30-as kapunyitás után 20 órakor kezdődött a „produkció".

Várunk Téged is a nyár hivatalosan is legforróbb estjére!

  • 2,5 óra élvezet
  • extra látványelemek
  • 14 egyedülálló műsor
  • rengeteg interakció és meglepetés

– áll az esemény leírásában, amelyből az is kiderül, hogy

„az előadók a teljes nézőteret bevonják műsorukba, véletlenszerűen választanak ki hölgyeket, így akár Te is lehetsz a kiválasztott egy-egy produkció során, ha szeretnél!".