Százmilliókkal vert át több céget két internetes csaló

Vágólapra másolva!
Csalás miatt emeltek vádat két Csongrád-Csanád megyei férfival szembe, akik ismert cégek nevében csaltak ki sok pénzt más vállalkozásoktól, míg további 18 embernek a kicsalt pénzekkel összefüggő pénzmosás miatt kell felelnie.
Vágólapra másolva!

A büntetett előéletű férfiak elhatározták, hogy

különböző internetes cégektől fognak pénzeket kicsalni, akiknek olyan termékeket – többek között gázolajat és műszaki cikkeket - kínálnak eladásra kedvező áron, melyekkel igazából nem is rendelkeznek.

A férfiak megállapodása szerint az írásbeli ajánlatokat Magyarországon

széles körben ismert cégek nevében fogják megküldeni, majd a sikeres megtévesztés után kibocsátott számlákon leutánozzák ezen vállalatok arculati elemeit, illetve internetes megjelenését is.

Forrás: Ügyészség

A megtévesztett cégek megkeresésével egyidőben a csalók több álláshirdetést is feladtak, majd a jelentkezőktől

a munkaszerződés előkészítésének ürügyén megszerezték a bankszámlaszámukat, melyeket a „klónozott díjbekérőkön" használtak fel azért, hogy a megtévesztett cégek erre utalják át a pénzeket.

Forrás: Ügyészség

A férfiak a módszert még azzal is kiegészítették, hogy

a munka ígéretével becsapott embereket rávették arra, hogy próbamunkaként vegyék le a számlájukra érkezett pénzt és vigyék el egy lakatlan külterületi részre,

amely közel volt a két férfi lakóhelyéhez. A munkára jelentkezőknek a pénzek átutalásának és átadásának körülményeiből már

tudniuk kellett volna, hogy csalásokból származó vagyon elidegenítésében vesznek részt, ezáltal ugyanis a kicsalt pénz útja követhetetlenné vált.

Közreműködésük miatt velük szemben

gondatlanságból elkövetett pénzmosás miatt emelt vádat az ügyészség.

Forrás: Ügyészség

A bűncselekmények elkövetésében vezető szerepet játszó két férfi ezzel a módszerrel

összesen 67 vállalkozást vert át, akiknek összesen 76 millió forint kárt okoztak. A legnagyobb összegű, több mint 9 milliós kárt egy Somogy megyei vállalkozásnak okozták. A két férfi ráadásul további 116 millió forintot próbáltak meg kicsalni néhány cégtől,

ez a kísérletük azonban sikertelen volt.

A két csaló a nyomozás alatt többnyire letartóztatásban volt, egyikük azóta más ügyben kiszabott jogerős börtönbüntetését tölti, míg társa bűnügyi felügyelet alá került.

Forrás: Ügyészség

Az ügyészség

börtönbüntetés, illetve pénzbüntetés kiszabását, emellett korábbi felfüggesztett börtönbüntetéseik elrendelését javasolta, míg a pénzmosásban közreműködő további 18 vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.