Palkovics László: Magyarország önellátó lett a vírus elleni védekezéshez szükséges eszközök gyártásában

Palkovics László
Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter.
Vágólapra másolva!
7,6 százalékos bővülés lehet idén, míg jövőre 5,1 százalék lehet, hazánkban nőtt a legjobban a foglalkoztatottság 2019 utolsó negyedéve és 2021. harmadik negyedéve között az unióban – mondta Palkovics László a gazdasági bizottság előtti éves meghallgatásán kedden. Az innovációs és technológiai miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy az információ és kommunikáció, valamint a tudományos-műszaki tevékenységet folytató dolgozók száma nőtt a legjobban Magyarországon.
Vágólapra másolva!

Magyarország elsők között lábalt ki a válságból, már a 2021-es első negyedévben sikerült a válság előtti szintet elérni, míg a világgazdaság csak 2022 végére fogja – mondta Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter szerint a magyar munkajövedelmek a legválságállóbak az EU-ban. A miniszter szerint

7,6 százalékos bővülés lehet idén, míg jövőre 5,1 százalék lehet.

Hazánkban nőtt a legjobban a foglalkoztatottság 2019 utolsó negyedéve és 2021. harmadik negyedéve között az unióban – tette hozzá. Palkovics felhívta a figyelmet arra, hogy az információ és kommunikáció, valamint a tudományos-műszaki tevékenységet folytató dolgozók száma nőtt a legjobban Magyarországon. Külön szólt arról is, hogy a hazai beruházási ráta közel kétszerese az OECD átlagnak.

Palkovics László: Hazánkban nőtt a legjobban a foglalkoztatottság 2019 utolsó negyedéve és 2021. harmadik negyedéve között az unióban fotó: Talán Csaba

Az ITM vezetője arról is beszélt, hogy folyamatos a KKV-stratégia végrehajtása, és már a megfelelő uniós pályázatokat is kiírták. Több mint 40 ezer vállalkozást ért el az ITM az elmúlt évben és 1100 milliárd forintnyi hitelt helyeztek ki. A kis- és középvállalkozások 2020 novembere óta két és félszer több forrásban részesültek, mint a nagyvállalatok – mondta a miniszter. Az Irinyi-terv pedig a következő 10 év iparfejlesztési programját tartalmazza, így többek között a buszgyártást. Palkovics felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai ipari termelés térbeli szinten is átalakult, de a keleti és a délnyugati régió továbbra is le van maradva. Hajdú-Bihar megyében a jövőben jelentős ugrás lesz a BMW-gyár üzembe állásával.

Így védekezünk a vírus ellen

Palkovics közölte, hogy Magyarország mára önellátó lett a vírus elleni védekezéshez szükséges eszközök gyártásában.

Megkezdődött a debreceni vakcinagyár építése is

- tette hozzá. Külön szólt a ZalaZone járműipari tesztpálya megépítéséről, mostanra kész van a pálya, és használják is. A pálya olyan beruházásokat vonzott a térségbe, ami lényegesen nagyobb hozzáadott értékkel bír, mint a korábbi helyi gazdasági szerkezet - tette hozzá. Az IMF felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai ipar termékeinek 70 százaléka high-tech termékeket gyárt, és ezzel Németországgal vagyunk egy szinten - idézte a miniszter.

Nagyon jó helyezést ért el a Semmelweis Egyetem Forrás: Origo

A felősoktatásról azt mondta, hogy a kormány megduplázta a finanszírozási összeget.

2022-ben a GDP 1,8 százaléka jut majd a felsőoktatásra.

277. helyen végzett a Semmelweis Egyetem a világrangsorban, mindez pedig hatalmas eredmény, mert erre korábban nem volt példa. A kutatás-fejlesztés területén akár a 60 ezres kutatói létszámot is el lehet érni, így négy év alatt 20 ezerrel nőtt ezen munkahelyek száma - mondta a miniszter. A szakképzés átalakítása is megtörtént, és 2021 szeptemberében újra 10 százalékos beiskolázási növekedés volt ezen a területen - mondta Palkovics.

2030-ra a hazai villamosenergia-termelés 90 százaléka karbonsemleges lesz

- mondta Palkovics. 6000 megawattra nő majd a hazai beépített napenergia-termelés. Nem 1000 év lesz a Budapest-Belgrád vasút megtérülése, ráadásul Budapest tehermentesítve lesz, mert az áruk nem fognak a fővárosba érni a V0-s gyűrű miatt – mondta a miniszter.

Egyre izmosabb a hazai napenergia-termelés Fotó: Hirling Bálint - Origo

Így állunk versenyképességben

Palkovics László kérdésre azt mondta, hogy 40-45. helyen vagyunk a nemzetközi versenyképességi ranglistákon. A külföldi beruházásokat tekintve pedig lényegesen jobban állunk. A termelékenységgel kapcsolatban azt mondta, hogy összességében 10-15 százalékkal nőtt 2010 óta, és persze nagyban függ a munkaerő minőségétől.

A mérnökök az elmúlt 30 évben végrehajtották a feladatukat, mivel a hazai high-tech szektor nélkülük nem épült volna ki

- tette hozzá.

Az ITM első embere arról is beszélt, hogy a diplomások aránya 34 százalék jelenleg, ez megegyezik a német aránnyal. 2016 óta folyamatosan nő a jelentkezők és a felvettek száma a felsőoktatásban - mutatott rá a politikus. A magyar kutatók egyre inkább visszatérnek Magyarországra, a magasan képzettek esetében az egykulcsos adó, a családtámogatási kedvezmények nagyon komolyan latba esnek, mert az utóbbi dolgok például Münchenben nem elérhetőek - ismertette a miniszter.

Palkovics László arról is beszélt, hogy a hazai kkv-k 1448 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kaptak az elmúlt időszakban, tehát nem igaz, hogy csak hitelt kaphatnak.