Márki-Zay Péter bizalmi embere senkinek nem adna segélyt

Vágólapra másolva!
Nem hiszek a segélyezésben, sőt még az esélyegyenlőségben sem - minderről Márki-Zay Péter jobbkeze beszélt. Kész Zoltán és a baloldali listavezető kapcsolata hosszú évekre tekint vissza, 2019-ben például az Egyesült Államokba is közösen utaztak, bár az a mai napig nem derült ki, hogy kikkel és miről tárgyaltak. Mindenesetre: ahogy Márki-Zay arról beszélt, hogy megszüntetné a minimálbért, Kész Zoltán pedig egyenesen arról, hogy nem hisz a segélyezésben.
Vágólapra másolva!

- minderről Kész Zoltán, Márki-Zay Péter jobbkeze beszélt. Mindez azért is érdekes, mert a baloldali listavezetőt támogató pártok az elmúlt években az Országgyűlés mindegyik ülésén legalább 15-20-szor elmondták, hogy hatalomra kerülve növelni fogják a segélyezés összegét. Mindezek mellett folyamatosan síkra szállnak a minél nagyobb esélyegyenlőség mellett. De kicsoda is Kész Zoltán?

Kész Zoltán (balra) nem hisz az esélyegyenlőségben és a segélyezésben Forrás: Origo

Titkos amerikai út

Kész Zoltán 2019 májusában Márki-Zay-jal közösen az Egyesült Államokba utazott. Már az elején rendkívül gyanús volt, amikor Márki-Zay Péter és Kész Zoltán közölték, hogy meghívták őket az amerikai külügyminisztériumba, de az még gyanúsabbá tette a dolgot, hogy sem a meghívóik nevét nem voltak hajlandóak elárulni, sem azt, kivel fognak tárgyalni.

A NAGYOBB ÁTLÁTHATÓSÁG JEGYÉBEN AZT IS „ELFELEJTETTÉK" TUDATNI A KÖZVÉLEMÉNNYEL, HOGY KI FIZETTE AZ ÚTJUKAT.


A titkolózás után a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) nevű balliberális gittegylet elnökségi tagjai hatalmas baloldali médialelkesedés közepette indultak el Washingtonba, hogy ott a magyarországi helyzetről „tárgyaljanak" az amerikai „külügyminisztérium" tisztségviselőivel. Az állítólagos „találkozó" után azonban sem Márki-Zay, sem Kész nem közölte, hogy pontosan kikkel is találkoztak, illetve kikkel tárgyaltak.

Kész Zoltán szociálisan egészen szélsőségesen érzéketlen fenyegetőzése meglehetősen rímel Márki-Zay Péter minimálbér-ellenes mondataira.

Háború a minimálbér ellen

- mindezt Márki-Zay Péter, a baloldal jelöltje egy friss videóban mondta. Gyurcsány jelöltjének a kijelentése abban az esetben, ha megvalósulna, hatalmas káoszt és fizetéscsökkenést okozna a magyar gazdaságban. Ezzel szemben az Orbán-kormány nem megszüntette, hanem folyamatosan emelte a minimálbért a mögöttünk hagyott 11 évben. Jövőre már 200 ezer forint lesz a minimálbér, és ez rengeteg egyéb juttatás értékét is nagyban növeli.

A minimálbérnek, ha belemennénk, rengeteg hátránya is van - mondta Márki-Zay Péter egy másik videóban.

A baloldal jelöltjének nagyon veszélyes a kijelentése: ha megszűnne Magyarországon a minimálbéres szabályozás, akkor abból óriási káosz keveredne.

NEMCSAK A FIZETÉSEK, HANEM A JÓLÉTI JUTTATÁSOK JELENTŐS RÉSZE IS A MINIMÁLBÉR SZINTJÉHEZ VAN IGAZÍTVA.


A minimálbér megszüntetése pedig kiszolgáltatná a magyar dolgozókat a cégek kénye-kedvének, nagy valószínűséggel komolyan csökkentenék a fizetéseket is.

Ezt követően pedig Márki-Zay azt közölte,