Élő magyarórával egybekötött könyvbemutatót tartott a Petőfi Kulturális Ügynökség Kazinczy Műhelye

jelentés
Vágólapra másolva!
Megjelent a Jelentés a magyar nyelvről sorozat legújabb kötete. A 2005-ben indított, ötévente jelentkező kiadvány fontos elemét képezi a magyar nyelvstratégiai tevékenységeknek. A széria negyedik része a Petőfi Kulturális Ügynökség Kazinczy Műhelyének gondozásában jelent meg. A pénteki könyvbemutatón a Műhely új műsorával, az Élő magyarórával is megismerkedhettek a meghívott vendégek.
Vágólapra másolva!

December 10-én, pénteken a Petőfi Irodalmi Múzeumban mutatták be a Jelentés a magyar nyelvről 2016-2020 című könyvet, amelynek célja, hogy ötévente elemezze és összegezze a magyar nyelv változásait.

A jórészt tanulmányokat, esszéket, szójegyzékeket és különböző dokumentumokat tartalmazó tanulmánykötet áttekinti nyelvünk mai állapotát annak hangzásvilágától egészen a digitalizáció hatásáig.

A majd' háromszáz oldalas Jelentés számos témán keresztül igyekszik pillanatfelvételt készíteni a magyar nyelvvel kapcsolatos történésekről.

Terítékre kerül a rovásírás, a kiejtés helyzete napjainkban, a nyelvhasználat a Facebookon, a koronavírus-járvány során létrejött szállóigék, valamint a politikai gyűlöletbeszéd, de megtalálhatók benne a 2016 és 2020 közötti időszak legfontosabb új szavai és kifejezései.

A kiadvány különlegessége, hogy kitekint Magyarország határain túlra, így az olvasó Kárpát-medencei körképet is kap nyelvünk helyzetéről.

Megjelent a Jelentés a magyar nyelvről sorozat legújabb kötete. Forrás: BACHPEKARYMATE/Bachpekarymate

– mondta el dr. Balázs Géza professzor, a Jelentés szerkesztője.

A szerzők budapesti, egri, nyíregyházi, ungvári, adai, újvidéki, kassai és kézdivásárhelyi nyelvészek.

A könyv az Anyanyelvi Konferencia (ma: Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága), a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport, a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda (Manyszi) és a Petőfi Kulturális Ügynökség Kazinczy Műhelyének összefogásával valósult meg.

A könyvbemutatón debütált a Kazinczy Műhely új műsora, az Élő magyaróra. A tervek szerint havi rendszerességgel jelentkező online videósorozat az irodalom és anyanyelv aktuális kérdéseit, problémáit dolgozza fel. Forrás: BACHPEKARYMATE/Bachpekarymate

A könyvbemutatón debütált a Kazinczy Műhely új műsora, az Élő magyaróra.

A tervek szerint havi rendszerességgel jelentkező online videósorozat az irodalom és anyanyelv aktuális kérdéseit, problémáit dolgozza fel.

A műsor ismeretterjesztő jellegénél fogva nemcsak a magyartanároknak, de a nyelv iránt érdeklődők számára is érdekes tartalom az online térben. Az első epizód a Kell-e szanaszéjjel elemezni a verseket?

Vendégei Varró Dániel költő, műfordító, Tóth M. Zsombor középiskolai tanár, egyetemi adjunktus és Hoványi Márton irodalomtudós, egyetemi adjunktus voltak.

– foglalta össze Pölcz Ádám, a Kazinczy Műhely programigazgatója.

Az adások az Élő magyaróra weboldalán és Youtube csatornáján egyaránt megtekinthetők.