Fejszével támadt ismerősére egy férfi Pilisen

Vágólapra másolva!
Két férfi egy családi viszály miatt veszett össze Pilisen, majd egyikük fejszével akart rátámadni a másikra, de a rendőrök időben a helyszínre értek.
Vágólapra másolva!

A két pilisi férfi tavaly szeptemberben akart egymáson revansot venni korábbi vitáik miatt.

A 20 éves I. Gusztáv egy fejszével hadonászva indult a 47 éves B. Mihály felé, aki közben kövekkel dobálta a baltás férfit és családját.

A rendőrök még időben a helyszínre értek és mindkét férfit elfogták.

Forrás: Police.hu

Kihallgatása közben B. Mihály azt mondta, nem érzi magát bűnösnek, panaszt tett a gyanúsítás ellen. I. Gusztáv pedig azt mondta, ő csak védekezett, mert

amikor a másik rátámadt ezt mondt: "most meghalsz, szólhatsz apádnak is."

A rendőrök B. Mihály ellen garázdaság, míg I. Gusztáv ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indítottak eljárást, amit mostanra befejeztek. Az ügy iratait elküldték az ügyészségnek.