Magyarország vezető szerepet játszik a klímabarát atomenergia alkalmazásában

A Paks II. Atomerőmű nem végleges látványterve
Vágólapra másolva!
A Paks II. Atomerőmű kivitelezése az ütemtervnek megfelelően halad. Ez volt az egyik legfőbb megállapítása annak a megbeszélésnek, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külügyminiszter és Süli János tárca nélküli miniszter társaságában Alekszej Lihacsovval, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatójával folytatott – emelte ki Alekszandr Merten, a Paks II. projektigazgatója, a fővállalkozó ASZE vállalat alelnöke a 2021. december 20-ai budapesti sajtóreggelin.
Vágólapra másolva!

A projektigazgató hangsúlyozta, hogy a Paks II. Atomerőmű beruházási területe már nem egy üres mező, hanem konkrét építési helyszín annak köszönhetően, hogy jelentős előrehaladás tapasztalható a munkálatokban.

Aktívan zajlik a segédépületek és a felvonulási terület létesítményeinek kivitelezése, valamint a föld- és a talaj-előkészítési munkálatok is folyamatban vannak.

Alekszandr Merten, a Paks II. projektigazgatója, a fővállalkozó ASZE vállalat alelnöke Forrás: Szép Zsóka/TelePaks

A háttérben a Roszatom tervezői és mérnökei, valamint a Paks II. Zrt. szakemberei továbbra is megfeszítetten dolgoznak annak érdekében, hogy elkészüljenek a megfelelő engedélyezési és egyéb dokumentumok.

Mindezek eredményeképpen 2029-ben, illetve 2030-ban a Paks II. Atomerőmű a termelés megindításával a magyar emberek és az ipar szolgálatába áll.

A világon egyre többen ismerik fel az atomenergia megkerülhetetlen szerepét, és pozitív fejlemény, hogy az Európai Unióban is változik az olcsó és klímabarát áramtermelést biztosítani képes atomerőművekhez való hozzáállás.

Ezt a jelenlegi energiaárak növekedése mellett nem lehet elégszer hangsúlyozni! Magyarország vezető szerepet játszik a nukleáris alapú áramtermelés tekintetében Franciaország és Csehország mellett.

A közelmúltban Lengyelország is új atomerőművek építése mellett döntött. Az Európai Unió pedig felveszi a fenntartható energiaforrások listájára az atomenergiát is – mondta Alekszandr Merten.

A török projekt keretében négy VVER-1200 típusú blokk fog megépülni

A Roszatom jelenleg az egyetlen olyan atomenergetikai cég a világon, amely az atomenergetika teljes vertikumát lefedi.

Vezető szerepet tölt be az uránbányászatban, -dúsításban, az új üzemanyagok fejlesztésében, új atomerőművi blokkok építésében, az üzemanyagciklus zárásában és többek között a nukleáris medicinával kapcsolatos kutatásokban is.

Emellett a hagyományos erőművi és az energiatárolási technológiák területén is fejlesztéseket hajt végre, valamint kompozit anyagok gyártásával is foglalkozik.

Magyarország kivételes – más szállítók számára nem biztosított – lehetőséghez is jut, hiszen a megállapodás értelmében a beruházás értékének akár 40 százalékát kitevő munkát magyar beszállító cégek végezhetik, azaz a Paks II. Atomerőműnek köszönhetően a hazai vállalkozások akár 5 milliárd euró értékű megrendeléshez juthatnak.

Ezzel összefüggésben a projektigazgató elmondta: a magyar cégek számára óriási lehetőség az, hogy jelenleg a Roszatom megrendelésállománya 12 országban 35 új blokk építésére vonatkozik, hiszen az olyan magyarországi cégek, amelyek részt vesznek a Paks II. projekt megvalósításában, azok a – szigorú követelményeknek való megfelelőség esetén – a jövőben akár más oroszországi és/vagy külföldi – orosz technológiájú – projektben is részt vehetnek.

Ezek nemcsak építési munkálatokat, berendezések gyártását, hanem különféle szolgáltatások nyújtását is jelenthetik.

Sikeresen tesztelték a hazánkban gyártott Ganz óriásszivattyút

A Paks II. projekt esetében ez a kivételes lehetőség már azt jelentette, hogy az eddig elvégzett munka felét magyar cégek kaphatták meg.

Külön fontos hangsúlyozni, hogy ha például egy berendezés szállítója egy francia cég, akkor a magyar leányvállalataikon keresztül teljesítik az adott szerződésben foglaltakat.

Ebből pedig azt következik, hogy az ebből befolyó adó a magyar államkasszát gyarapítja.

Az orosz fél nagymértékben számít a magyar cégekre.

Többek között építőanyagok beszállításában, építési-szerelési munkálatokban, valamint kisebb berendezések gyártásában és szállításában is.

A Roszatom teljes mértékben teljesíteni kívánja az orosz-magyar megállapodásban foglalt erre vonatkozó vállalását. Ennek érdekében rendkívül fontos, hogy a magyar cégek érdekeltek legyenek a projektbe való beszállításban.

Az ASZE vállalat alelnöke az atomenergia jövőjét alapvetően meghatározó orosz fejlesztésekkel és technológiákkal kapcsolatban elmondta, hogy a gyorsneutronos technológiák alkalmazása terén Oroszország világelső, hiszen ez az egyetlen olyan ország, amely rendelkezik e kétpólusú atomenergia-rendszer bevezetéséhez és az üzemanyagciklus zárásához szükséges összes technológiával, valamint több évtizedes üzemeltetési tapasztalattal, építésekkel és fejlesztésekkel.

Jelenleg Oroszország az egyetlen olyan ország, ahol működő gyorsneutronos kereskedelmi blokkok termelik az áramot. A belojarszki atomerőműben már 1980 óta működik a BN-600 típusú gyorsneutronos blokk.

Továbbá ezen a telephelyen állt üzembe 2016. október végén a világ legnagyobb kereskedelmi üzemben lévő gyorsneutronos blokkjaként a 3+ generációs technológiát alkalmazó BN-800 típusú egység is. Az atomerőművek kiégett üzemanyagát újrafeldolgozva olyan üzemanyag gyárható, amelyet ilyen típusú reaktorokban lehet alkalmazni.

Az orosz BN-800 típusú gyorsneutronos blokk

A Roszatom egyedülálló, Áttörés nevű projektje az atomenergetikában az új, negyedik generációs, gyorsneutronos reaktorok létesítését, és ezzel az üzemanyagciklus zárását célozza meg. E projekt keretében egy olyan BRESZT-OD-300 típusú ólomhűtésű gyorsneutronos blokk épül, amelyben a kiégett üzemanyag feldolgozásának eredményeképpen létrejött új üzemanyaggal üzemel majd a reaktor. A Roszatom fejlesztései során egyetlen atomenergetikai cégként a fenntarthatóságot tartja az egyik legfontosabb céljának.

A Roszatom külföldi beruházásai a megvalósítás különböző szakaszában vannak. Bangladesben és Törökországban az épülő VVER-1200 típusú blokkok kivitelezése az ütemtervnek megfelelően halad, Fehéroroszországban az első ilyen típusú egység már kereskedelmi üzemben áll, a másodikat pedig a napokban adják át a megrendelőnek.

A Roszatom csak olyan technológiát ajánl a külföldi megrendelőknek, amelyek Oroszországban már működnek, és ennek köszönhetően biztos referenciát jelentenek. A biztonság abszolút elsőbbséget élvez, ezért a fejlesztések és a beruházások során nagy figyelmet fordítanak a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ajánlásaira, és szigorú követelményeit minden esetben figyelembe veszik. A Belorusz Atomerőmű esetében például a NAÜ missziója húsz alkalommal kereste fel a fehérorosz atomerőművet az építés különböző stádiumában. A látogatások mindegyike pozitív eredménnyel zárult, a megállapítások szerint az orosz technológia magas szintű biztonsággal rendelkezik – zárta gondolatait Alekszandr Merten.

Hárfás Zsolt
atomenergetikai szakértő
az atombiztos.blogstar.hu oldal szerzője