A vádirat szerint a fiú tavaly ősszel, 2020. október 8-án éjfél körül a IV. kerületben, az M3 metró Újpest-központ állomásának aluljárójában odalépett egy földön fekvő nőhöz. Meggyőződött arról, hogy alszik, megbökte a lábával, integetett neki a kezével, aztán körbenézett, látja-e valaki őt. Miután úgy gondolta, hogy nem kell szemtanútól tartania, a földön lévő táskájához lépett, és
kivett belőle egy 2 decis italt, egy kakaós csigát, egy sapkát és 100 forint aprópénzt,
majd elsétált. Arra nem számított, hogy az aluljáró kamerája mindent rögzített, sőt, élőben láthatták a rendőrök, mit tesz.
A fiút a bűncselekmény után az Árpád úton, egy élelmiszerüzlet előtt igazoltatták, a lopott dolgokat lefoglalták tőle.
A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege a fiatalkorúval szemben kifosztás miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, és indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével járjon el. Emellett azt is, hogy egy másik, lopás miatt rá kiszabott próbára bocsátást szüntesse meg és halmazati büntetésül közérdekű munka büntetésre ítélje.