A Dózsa György úti gázoló haláláról jelent meg hír az éjjel

M. Richárd, M. Richárd tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, M. Richárd tárgyalás, 2019.09.19.
Molnár Richárd tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2019.09.19-én.
Vágólapra másolva!
A Razzia nevű Facebook-oldalon tegnap nem sokkal este 11 óra után azt írták egy bejegyzésben, hogy M. Richárd meghalt. A férfit volt a két ember halálát okozó Dózsa György úti baleset okozója.
Vágólapra másolva!

„Meghalt Molnár Richárd‼️ Információnk szerint rövid betegség után meghalt a Dózsa György úti halálos baleset okozásáért elítélt férfi. Molnár Richárd jogerős büntetését töltötte a Szombathelyi BV intézetben” – írták az oldalon, ám a hír alatt több tucat kommentet írtak, melyben többek között

ismerősök írják, hogy M. Richárd nem halt meg, hanem életben van.

A PestiSrácok.hu értesülései szerint is történhetett valami a három és fél év szabadságvesztésre ítélt férfivel, ők ugyanis saját információikra hivatkozva azt írják,

M. Richárd súlyos állapotban kórházba került.

A portál úgy tudja, a férfit rendkívül súlyos állapotban a szombathelyi börtönből a berettyóújfalui kórházba szállították, ügyvédei és a család pedig várja a kórháztól a tájékoztatást - írja a Blikk.

Mint az ismert, a vád szerint M. Richárd a baleset során a megengedett 50 km/óra helyett 135–140 km/óra sebességgel haladt a Dózsa György úton a Kassák Lajos utca irányába.

Molnár Richárd tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2019.09.19-én Fotó: Polyák Attila - Origo

A 47 éves N. József ekkor szabálytalanul, kis ívben bekanyarodott a nagy sebességgel érkező sofőr elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget. A balesetben mindkét autó felsodródott a járdára, ahol elütöttek három gyalogost. Az N. autójában tartózkodó két utas meghalt, a buszmegállóba csapódó autók miatt három ember megsérült.