28 éve halt meg Antall József, drámai volt a hír bejelentése a tévében - videó

Antal Jószef, múltkor
Vágólapra másolva!
Antall József, Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke 1993. december 12-én halt meg, éppen ma 28 esztendeje. Halálát a Magyar Televízióban Boross Péter akkori belügyminiszter, későbbi miniszterelnök jelentette be, miután az éppen sugárzott rajzfilmet Chopin Gyászindulójával szakították meg.
Vágólapra másolva!

Antall Józsefnél - nem sokkal választási győzelme után - 1990 nyarán non-Hodgkin limfómát (a nyirokérrendszer rákja) állapítottak meg, ez okozta végül a halálát. Sokan emlékeznek rá, ahogy a Magyar Televízió megszakította közvetítését, melyben éppen a Kacsamesék című Disney-sorozat ment.

Annak a korosztálynak, amely éppen akkor volt gyerek, és a képernyő előtt ült, egyfajta generációs emlékként maradt meg mindez,

külön Wikipédia-oldal is foglalkozik vele, ahol „vakuemléknek" nevezik, vagyis egy olyan eseménynek, aminek pillanatnyi körülményei sokakban részletesen és hosszútávon rögzültek.