Felfeszítette a bábolnai fürdő ajtaját, de több másik épületbe is betört egy férfi - videó

Vágólapra másolva!
A komáromi ügyészség lopás miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egymást követően három épületbe tört be, egy alkalommal pedig biztonsági kamera buktatta le.
Vágólapra másolva!

A férfi 2020. október 16-án este fél 9 körül

a bábolnai fürdő épületének hátsó bejárati ajtaját egy vasdarabbal megpróbálta kifeszíteni. Ezután az épület főbejáratának üvegezett bejárati ajtaját feszegette, a lábával erősen megnyomta, így végül sikerült kinyitnia.

A férfi a recepciós pulthoz ment, ahol pénz után kutatott.

A pultban tárolt lévő pénztárgépben azonban nem talált semmit,

mert a fürdő a betörés idején zárva volt, és a pénztárgépet kiürítették. A férfi az ajtók felfeszítésével

779.012 forintos rongálási kárt okozott.

Ugyannez a férfi napközben

egy másik bábolnai épületbe is besurrant, és a nyitott öltözőszekrényekből három nő pénztárcáját magával vitte, pénzzel, iratokkal, és bankkártyákkal együtt.

A lopási kísérletet követően a férfi

október 16-ról október 17-re virradóan egy újabb bábolnai épület ajtaját is felfeszítette, majd 76.000 frintot, pincér tárcát és biztonsági kamerát lopott.

Az ügyészség a vádiratban börtönbüntetés, és közügyektől eltiltás kiszabását javasolta.