Orbán Viktor: Öt sikertörténet találkozott Budapesten

ORBÁN Viktor; BABIS, Andrej; MUN Dzse In
Budapest, 2021. november 4. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor magyar (j) és Andrej Babis cseh kormányfő (b), valamint Mun Dzse In dél-koreai államfő a V4-Dél-Korea csúcstalálkozón tartott sajtótájékoztatón Budapesten, a Várkert Bazárban 2021. november 4-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Vágólapra másolva!
Az elmúlt öt évben a visegrádi négyek (V4) és Dél-Korea közötti kereskedelmi forgalom 40 százalékkal nőtt, és reméljük, hogy az együttműködés a gazdaságon túlmutatóan tudományos és technológiai területekre is ki fog majd terjedni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a V4 és Dél-Korea csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón csütörtökön a Várkert Bazárban.
Vágólapra másolva!

A magyar kormányfő kiemelte, hogy öt sikertörténet találkozott itt, Budapesten.

A közép-európai gazdaságok is "szép éveket" tudhatnak maguk mögött, és szép kilátásaik vannak, Dél-Korea pedig a világbajnokok közé tartozik a növekedés és a technológiai fejlődés tekintetében.

Mun Dzse In dél-koreai államfő és Orbán Viktor magyar kormányfő kezet fog a V4-Dél-Korea csúcstalálkozón tartott sajtótájékoztatón Budapesten, a Várkert Bazárban 2021. november 4-én Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Elmondta, hogy az elmúlt öt évben

a visegrádi országok és Korea közötti kereskedelmi forgalom 40 százalékkal nőtt,

a világgazdaság tavalyi, "fekete évében" is tovább növekedett, és először érte el a történelem során a 20 milliárd dollárt.

Orbán Viktor azt mondta, hogy Koreának 1600 milliárd dolláros GDP-je van, a V4-ek GDP-je pedig összesen 1100 milliárd dollárt tesz ki.

- hangsúlyozta Orbán Viktor. Szavai szerint ez jól mutatja, hogy Dél-Koreának, illetve a V4-eknek hasonló dimenzióból van rátekintése a világgazdaságra.

Orbán Viktor magyar és Andrej Babis cseh kormányfő, valamint Mun Dzse In dél-koreai államfő a V4-Dél-Korea csúcstalálkozón tartott sajtótájékoztatón Budapesten, a Várkert Bazárban 2021. november 4-én Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor azt mondta, hogy találkozó időzítését az magyarázza, hogy mindannyian úgy érezték, új világgazdasági korszak van alakulóban; óriási a verseny a világban a termelési kapacitások újraosztásáért, a pandémia miatt bezárt kapacitásokat ugyanis nem ugyanott nyitják újra, ahol korábban létrejöttek.

- jelentette ki.

Orbán Viktor hozzátette, hogy Dél-Korea ismert arról, hogy az innováció egyik vezető állama, a V4-ek is szeretnék ezt a világgazdasági korszakváltást a maguk javára kihasználni.

Orbán Viktor közölte, hogy a találkozón megkérték a koreai elnököt, hogy kövesse figyelemmel a V4-ek legnagyobb közös gazdasági vállalkozását, a V4 gyorsvasút megépítését.

Jelezte: egy 800 kilométer hosszú vasútipálya-beruházásról van szó, a négy fővárost kötnék össze gyorsvasúttal, és 12 órás menetidőt akarnak 5 órásra csökkenteni. Reményét fejezte ki, hogy ez a beruházás felkelti a koreai ipar érdeklődését is.

Orbán Viktor magyar kormányfő a V4-Dél-Korea csúcstalálkozón tartott sajtótájékoztatón Budapesten, a Várkert Bazárban 2021. november 4-én Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy azt remélik a mostani találkozótól, hogy Dél-Korea és a V4-ek között az együttműködés a gazdaságon túlmutatóan tudományos és technológiai területekre is ki fog majd terjedni.

A magyar miniszterelnök kitüntetésnek és megtiszteltetésnek nevezte, hogy a V4-ek fogadhatták a koreai elnököt.

Mint mondta, ez a magyarok számára különösképpen így van, mert

Orbán Viktor felidézte, hogy 1892-ben vette föl a diplomáciai kapcsolatot Magyarország az akkori királysággal. Sajátos hangulatot adott a megbeszéléseknek az is, hogy egy olyan elnököt köszönthettek, aki maga is harcolt a szabadságért és a demokráciáért - fűzte hozzá.

Jelezte: a megbeszélésen globális kérdések is szóba kerültek, a klímapolitika, az afganisztáni helyzet és annak következményei is.