Megdöbbentő beismerés: egy városi mozi igazgatója a témája miatt nem engedi vetíteni az Elk.rtukat

Elk.rtuk
Jelenet a filmből.
Vágólapra másolva!
Beismerte a baloldali vezetésű Tapolca városi mozijának igazgatója, hogy a témája miatt nem tűzték műsorra az év magyar filmjét, az eddig több, mint 100 ezer néző által megnézett Elk.rtukat. Ahogy azt megírtuk, Navracsics Tibor fideszes politikus írt levelet a mozi igazgatójának, miután rengeteg tapolcai kifogásolta, hogy a filmet nem lehet a városban megnézni. A Navracsics Tibornak küldött válaszból azt is sejteni lehet, hogy mindez a város jobbikos vezetésének döntése volt - az igazgató ugyanis "egyeztetésekről" beszél, és nehezen képzelhető el, hogy ki mással kellett volna egyeztetnie, mint a város vezetésével. 
Vágólapra másolva!

Az igazgató válasza egészen megdöbbentő, hiszen egyrészt azt mutatja, hogy nem érdekli a bevétel, az, hogy egy filmet hányan néznek meg (mivel a mozi nyilván közpénzből működik, kérdés, ez nem veti-e fel a hűten kezelés gyanúját - a szerk.), hanem politikai szempontokból cenzúráznak, tiltanak be filmeket. Erre utoljára 1989 előtt volt példa Magyarországon - most jól láthatóan a baloldali városvezetések ezt hozzák vissza.

Teszik mindezt az idei év legsikeresebb filmjével, amelyet olyan elismert alkotók készítettek, mint például a BAFTA-díjra jelölt rendező, Keith English, illetve Brian di Palma és Pedro Almodovar operatőre, Josep M. Civit.