„Arra eszméltem, hogy a földön fekszem, minden elsötétült egy pillanat alatt” - ájultan esett össze Torgyán József özvegye

Torgyán József; Cseh Mária SZEMÉLY KÖZÉLETI SZEMÉLYISÉG FOGLALKOZÁSA politikus házaspár politikus felesége
Budapest, 2009. augusztus 22. Torgyán József, a Megújuló Magyarországért Mozgalom elnöke és Cseh Mária mosolyog a Rózsák terén a görög katolikus templomban az aranylakodalmuk alkalmából tartott szertartás előtt. MTI Fotó: Kollányi Péter
Vágólapra másolva!
Torgyánné Cseh Mária nemrég kórházba került, miután saját otthonának nappalijában egyik pillanatról a másikra elájult. Az egykori operettprimadonna Torgyán József halála óta komoly szívbetegséggel küzd, ami miatt rendszeres orvosi ellátásra szorul - írja a Bors.
Vágólapra másolva!

Torgyán József özvegye otthonában fogadta a Bors munkatársát néhány nappal ezelőtt. A lap szerint Cseh Mária vidámnak, energikusnak tűnt, de a beszélgetés során elárulta, alig néhány napja engedték csak haza a kórházból, ahol ismét betegeskedő szívével kezelték.

Torgyán József és Cseh Mária mosolyog a Rózsák terén a görög katolikus templomban az aranylakodalmuk alkalmából tartott szertartás előtt 2009. augusztus 22-én Forrás: MTI/Kollányi Péter

„Nemrég kórházban voltam, mert a semmiből jött egy ájulás. Valahogy éreztem, hogy nincs minden rendben velem. Már napok óta ingadozott a vérnyomásom. Aznap kicsit jobban éreztem magam, ráadásul a nap is kisütött, ezért úgy döntöttem, hogy kiülök kicsit a teraszra. Nyilván felment a vérnyomásom, amíg ott sütkéreztem, és

amikor bejöttem a hűvösebb házba, egyszerűen elájultam.

Tulajdonképpen arra eszméltem, hogy a földön fekszem, minden elsötétült egy pillanat alatt”

– mesélte a Borsnak Torgyán József özvegye, aki ugyan nem volt egyedül a házban, de a sógornője mégsem figyelt fel arra, hogy vendéglátója ájultan fekszik a nappaliban.

– magyarázta Cseh Mária, aki férje halála óta gyakran szorul orvosi segítségre beteg szíve miatt.

„Természetesen azonnal értesítettem a kezelőorvosomat, aki azonnali kivizsgálást javasolt, ezért be is fektetett az osztályra néhány napra. Ahogy mindig, most is nagyon alaposak voltak és mindent leellenőriztek, illetve újra beállították a gyógyszereket mielőtt hazajöhettem” – mondta.

Lábon hordott ki két infarktust, két szívizmom is elhalt

Torgyán József özvegye a férje halála óta gyakori vendége a szívklinikának, ahol korábban az életét mentették meg.

„Sajnos sokszor kell mennem a szívsebészetre, ahol pár évvel ezelőtt dr. Merkely Béla kardiológus megmentette az életemet egy rutinvizsgálat után. A férjem halálát követően mentem el egy vizsgálatra, ahol kiderült, hogy nagy baj van a szívemmel. Már haza sem engedtek és szinte azonnal meg is műtöttek. Egy stentet, vagyis egy hálót helyeztek be az egyik fő érbe és az is kiderült, hogy feltehetően az engem ért tragédiát követően lábon hordtam ki két infarktust, aminek következtében két szívizmom is elhalt. Az volt a szerencse, hogy első fali infarktusok voltak ezek, mert a hátsófalit nem éltem volna túl” – magyarázta az egykori operettprimadonna, aki nagyon nehezen viseli az időjárási frontokat, amióta idén év elején

abba kellett hagynia annak a kísérleti szívgyógyszernek a szedését, amitől sokkal jobban érezte magát,

az év elején közölték vele, nem szedheti tovább a készítményt.

„Félek kissé, mert éppen abba kellett hagynom a kísérleti gyógyszer szedését, és egy hónapig semmilyen gyógyszert nem kapok a szívelégtelenségre. Erre azért van szükség, hogy ez a gyógyszer kiürüljön a szervezetemből. Hamarosan vissza kell mennem az orvoshoz, akkor felírnak egy teljesen újat. Nem tagadom, érzem a különbséget. Amióta nem szedem az előzőt, jóval fáradékonyabb vagyok” – mondta akkor Cseh Mária.