Száz gramm kristály volt kiporciózva a bagi dílernél, csak annyit mondott, nem az övé - videó

díler elfogás Bag
Vágólapra másolva!
100 grammnyi kiristályt, digitális mérlegeket és több százezer forint készpénzt találtak a rendőrök egy 40 éves férfinél Bagon. L. Lajos ellen új pszichoaktív anyaggal való visszaélés miatt indítottak eljárást.
Vágólapra másolva!

Egy érvényben lévő körözés alapján kopogtattak be a gödöllői rendőrök egy 40 éves férfi bagi lakásán október 26-án hajnalban - írja a Police.hu. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a férfi az együttműködés leghalványabb jelét sem mutatta, folyvást szökési lehetőségeit kutatta.

Csak annyit mondott, hogy nem az övé

L. Lajost végül megbilincselték, de mielőtt elindultak volna vele a kapitányságra, akkor "gyanús dolgok kerültek elő a ház egyes részeiből".

– Az épületben négy digitális mérleget,

203 alufólia pakkokba csomagolt, közel 100 gramm fehér port, 43 ezer forintot zacskóztak be a technikusok.

A férfi ruhája további közel 400 ezer forintot rejtett – írják a közleményben.

A vegyészszakértő a vizsgált porból előzetesen etil-heptedron vegyületet mutatott ki, ami új pszichoaktív anyagnak minősül, amelynek közismert neve „kristály". A lefoglalt eszközök és a kiporciózott „anyagok" tovább erősítették a kereskedés gyanúját.

L. Lajos a kihallgatásán tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, a gyanúsítás ellen panasszal élt.

Védekezésében csak annyit mondott, hogy a fehér por nem az övé.

A férfi ellen új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, egyben kezdeményezték letartóztatását.