Térképen mutatjuk, tíz év alatt hogy omlott össze az Európai Néppárt

Orbán Balázs, magyar jogász, politológus, okleveles kodifikátor, egyetemi oktató, kutató, miniszterhelyettes, parlamenti és stratégiai államtitkár, interjú, 2020.11.18.
Vágólapra másolva!
Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára a közösségi oldalán hívta fel a figyelmet az elbaloldaliasodó Európai Néppárt (EPP) eljelentéktelenedésére.
Vágólapra másolva!

A szebb napokat látott, egykoron valódi jobboldali, ma már sajnálatos módon az európai fősodratú baloldal ideológiáját zászlajára tűző Európai Néppárt bajban van. Ezt a számok, a tények is bizonyítják – írta Orbán Balázs Facebook-bejegyzésében.

A Fidesz Külügyi Titkársága egy érdekes térképet állított össze arról, hogy az elmúlt tíz évben az Európai Parlament baloldali-liberális tömbjében helyet foglaló nemzeti pártok nagymértékben megerősödtek – főként az Európai Néppárt kárára.

Kimutatták ugyanis, hogy

az EP baloldalához tartozó gyűjtőpártok 2011-ben még csak 7 országban, idén ősszel pedig már 12 országban rendelkeztek kormánypárt taggal

– hívta fel rá a figyelmet.

Orbán Balázs rámutatott:

Ezzel szemben az Európai Néppárt tagpártjai 2011-ben még 16, ma viszont már csak 7 országban vannak kormányon

(ha nem számoljuk a kormányválsággal küzdő Romániát, vagy figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy Szlovákiában az OĽaNO egyetlen képviselője ül a Néppártban, de a párt maga nem tagja a frakciónak).

– állapította meg az államtitkár.

A miniszterelnök úr által tegnap „jégtörésnek" nevezett közös nyilatkozat aláírása az európai jobboldal megújulásának kiindulási alapja

– zárta bejegyzését Orbán Balázs.

Az általa közzétett térképek alább tekinthetőek meg.