Jakab Péter a CSOK mellett a kormány lakásfelújítási támogatását is igénybe vehette

Vágólapra másolva!
Facebookos képei alapján a Jobbik elnöke teljesen felújította a miskolci családi házát az elmúlt fél évben. Becslések szerint a munkálatok nagyjából 10 millió forintba kerülhettek. Ezt úgy tudta kifizetni, hogy még egy közel 10 millió forintos büntetést is ki kellett fizetnie. Akár az utóbbi kifizetéséhez a szimpatizánsok támogatását is igénybe vehette. Kérdés, a pár milliós megtakarítással bíró politikus hogyan tudta előteremteni a hatalmas összeget? Egy biztos: minden lehetősége megvolt arra, hogy felvegye a kormány 6 millió forintos lakásfelújítási támogatását - írja a Kontra.
Vágólapra másolva!

Jakab Péter annak ellenére, hogy reggeltől estig a kormányt, a családtámogatási rendszert kritizálja, igénybe vette 2017-ben a családtámogatás egyik legnépszerűbb formáját, a Családi Otthonteremtési Kedvezményt (CSOK), amikor Miskolcon vásárolt egy nagyobb házat.

Jakab Péter. Forrás: Kontra

Jakab annak ellenére posztolt egy képet a családi házáról, hogy ezt senki nem kérte tőle. Elmondta, hogy másokkal ellentétben, ő nem lop. Egy dolog azonban kifejezetten feltűnő volt a zavaros bejegyzésében.

Méghozzá az, hogy a magát vidéki szegénylegénynek maszkírozó Jakab az elmúlt fél évben nagyon szépen felújította a Miskolc elit részén, Diósgyőrben található családi házát.

Ez a művelet becslések szerint nagyságrendileg 10 millió forintjába kerülhetett a Jobbik-elnöknek.

A ház korábbi állapotát onnan ismerhetjük, hogy Jakab márciusban is posztolt egy képet otthonáról, azt bizonygatva, hogy puritán életvitelt folytat, ilyen körülmények között él Miskolcon.

Látható a ház korábbi állapota Forrás: Kontra

Ez több okból is érdekes:

  • Egyrészről az adófizetőknek havi 6 millió forintba kerülő, és közel 2,5 millió forintnyi tiszteletdíjjal "jutalmazott" politikus vagyonnyilatkozata szerint tavaly mindössze 4 millió forint megtakarítása volt, ami szinte biztosan nem volt elegendő a látványos felújításokra.
  • Másrészről Jakab Péter gyanúsan megfelel a 6 milliós lakásfelújítási támogatás feltételeinek. Így az is előfordulhatott, hogy a Jobbik-elnök a CSOK mellett igénybe vette az Orbán-kormány lakásfelújítási támogatását is.

Ezt a támogatási konstrukciót egyébként azok vehetik fel,

  • akik 25 év alatti gyermeket nevelnek,
  • magyar állampolgárok és
  • legalább egy éve magyarországi tb-jogviszonnyal rendelkeznek.

A támogatás összege pedig

  • maximum 3 millió forint lehet,
  • ami a számlákkal igazolt felújítási költségek legfeljebb 50 százaléka (vagyis a teljes felújítás 6 milliós összes költség esetében maximalizálható),
  • fele-fele arányban anyagköltségre, illetve munkadíjra vehető igénybe.

A Jobbik elnöke ezeknek a feltételeknek mind megfelelhetett.

A 10 milliós büntetést is ki kellett fizetnie Jakab Péternek

A felújítás azért is elgondolkodtató, mert Jakab a legújabb vagyonnyilatkozatának kitöltését – február 1-jét – követően, idén májusban kapott egy csinos kis büntetést Kövér László házelnöktől, több mint 9,6 millió forint értékben. Vagyis a fenti megtakarításon kívül – a vagyonnyilatkozata szerint – más vagyontárggyal nem rendelkező Jakabnak fel kellett élnie a tartalékait, hogy ki tudja fizetni a büntetést, és még úgy is maradt volna 5 millió forint tartozása. Csakhogy nincs arra nézve információ, hogy ne rendezte volna a tartozását.

A Jobbik-elnök lehet, hogy a szimpatizánsaival fizettette ki a büntetését. A politikus a követőitől próbált pénzt kérni:

Így a fogyatkozó jobbikos hívek is besegíthettek a pénzügyi malőrbe keveredő Jakabnak.

Akárhogyan is történt, minden jó, ha a vége jó. A jelek szerint Jakab Péter nemcsak a közel 10 milliós büntetését fizette ki, hanem a miskolci ház látványos, hasonló összeget felemésztő felújítását is.