Márki-Zay Péter, a karrierbaloldali törtető

Dobrev Klára, Márki-Zay Péter, politika, gratulál
Vágólapra másolva!
Régen paktumot kötött a baloldallal Márki-Zay Péter, aki ma is csak saját karrierjét szem előtt tartva törtet előre. Aktív résztvevője lett a baloldal színjátékának, miután az eredetileg győztesnek kiszemelt Karácsony Gergely népszerűsége a budapesti tehetetlensége és hazudozásai miatt a mélypontra jutott, a baloldal vezetője, Gyurcsány Ferenc hagyta, hogy Márki-Zay félrelökje Karácsonyt. Azt azonban a baloldal értelmiségi hátországa is hangsúlyozza: a hatalom náluk Gyurcsányé, nem Márki-Zayé.
Vágólapra másolva!

Évekkel ezelőtt, már 2018-ban lepaktált a baloldallal Márki-Zay Péter. Emlékezetes, hogy akkor úgy tudta megszerezni Hódmezővásárhely polgármesteri székét, hogy a teljes baloldal felsorakozott mögötte, amivel ő azóta is büszkélkedik, ahogy azzal is, milyen jól együtt tud működni a baloldali pártokkal - élükön Gyurcsány pártjával. (A hódmezővásárhelyi Fidesz most - mivel a város helyett az országos politikát választotta - lemondásra szólította fel.) Látható, hogy a baloldali előválasztási cirkusz győztese saját karrierjét szem előtt tartva, a baloldal mellé állva,

igazi törtető karrierbaloldaliként vesz részt a baloldali színjátékban.

A baloldal szerint is nyilvánvaló, hogy Gyurcsányé a döntő szó

Tény, hogy az úgynevezett „előválasztás” eredménye gyakorlatilag semmit nem számít, hiszen egy feltételezett (de minden nagy közvélemény-kutató intézet szerint alig elképzelhető) baloldali győzelem esetén nyilvánvalóan a legerősebb frakciók döntenék el, hogy ki legyen a miniszterelnök. Márki-Zaynak pedig egyetlen embere sem juthat be a parlamentbe. Az pedig már a baloldal előválogatójának első fordulójából jól látszik, hogy a legnagyobb frakciója a baloldalon a DK-nak lesz, így Márki-Zaynak mindenben engedelmeskednie kell, Gyurcsány Ferenc bármit is mond.

Ezt a baloldalon is látják. Bod Péter Ákos ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy

hiszen a miniszterelnököt majd az akkori parlamenti többség fogja megválasztani.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A baloldali elkötelezettségű Ungváry Krisztián történész is hasonlóan vélekedett. Azt írta a Facebookon, "sajnos sokan nem értik az előválasztás igazi tétjét". Mint mondta, ez nem arról szól, hogy az ellenzék győzelme esetén kié lesz a politikai hatalom.

– írta a baloldal általa remélt, fiktív választási győzelmére célozva.

Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója, Hann Endre pedig arról beszélt az ATV-ben, hogy hiába játssza el Márki-Zay, hogy kemény,

Jól látható tehát, hogy még a baloldal szerint is egyértelmű, hogy a döntő szó Gyurcsány Ferencé, övé a legnagyobb befolyás a baloldalon, és az övé is marad. Így tehát teljesen hiábavaló, hogy Márki-Zay szavazatszerzés reményével olykor - látszólag - agresszív stílusban „szidalmazza” a baloldali pártokat, és magát jobboldalinak beállítva úgy tesz, mintha nem értene egyet a baloldallal, hiszen összeállt és együttműködik Gyurcsányékkal.

Aki Jézust baloldalinak nevezi, az csak baloldali lehet

Ha valaki együtt kormányozna Gyurcsány Ferenccel úgy, hogy a baloldalon Gyurcsány pártja adja majd a legnagyobb parlamenti erőt, akkor nekik mindenképpen kell kötniük egy megállapodást, egy paktumot, amelyben az együttműködés részleteit rögzítik. Erről Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője beszélt a 888.hu-nak.

Gyurcsány Ferenc Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Mint mondta, „Gyurcsány Ferencet soha semmi nem kötötte, ami a tisztességen alapul. Éppen ezért ezt nyugodtan zárójelbe tehetjük.

Az, hogy – kénytelen-kelletlen – van egy megállapodás, egy paktum, ha úgy tetszik, Márki-Zay és Gyurcsányék között, szinte egyértelmű, hiszen együtt akarnak kormányozni."

Azzal kapcsolatban, ahogy Márki-Zay Péter próbálja magát jobboldalinak beállítani, Kocsis Máté úgy fogalmazott, hogy

ha valaki jobboldali, akkor nem működik együtt Gyurcsány Ferenccel.

És ha Márki-Zay együttműködik, márpedig most is együttműködik Gyurcsány Ferenccel, hiszen közös kormányzásra készülnek, akkor az nem tekinthető jobboldalinak.

Kocsis Máté hozzátette, hogy nem zárja ki, hogy „Márki-Zay Péter zavaros ideológiai öndefiníciója miatt még baloldaliak is a kormánypárt mögé kerülnek”.

Kocsis Máté emlékeztetett a hódmezővásárhelyi polgármester egy héttel ezelőtti mondatára, miszerint Jézus Krisztus is baloldali volt. „Ha valaki jobboldali ember, mint ahogy ő ezt állítja magáról, szerintem hamisan, az ilyet végképp nem mond”, tette hozzá a kormánypárti politikus.

Jellemző pillanata volt az előválasztási kampánynak, hogy pénteken, amikor még több mint egy teljes nap volt hátra, amikor még elvben nagyon kellett volna küzdeni a győzelemért,

Márki-Zay egyik gyűlésén megtapsoltatta a közönséggel Gyurcsány Ferenc feleségét.

Hiszen tudta, már nincs tét, a verseny eldőlt, Karácsony bukásával ő a kiszemelt győztes. És legfőképpen: muszáj gesztusokat tenni főnökének, Gyurcsány Ferencnek. Gyurcsánynak, akinek a kezében van Márki-Zay további sorsa, karrierje.