Hamarosan eltemetik a Dunakeszin megölt 7 éves fiút, édesanyját és nagymamáját

Dunakeszi, gyilkosság, hármas gyilkosság, Kisfaludy utca
Vágólapra másolva!
Hamarosan eltemetik Dunakeszin a volt családfő által meggyilkolt 7 éves kisfiút, édesanyját és a nagyanyját. Az egyik katolikus templom urnatemetőjébe kerülnek majd a hamvaik.
Vágólapra másolva!

Néhány hete B. Zoltán éppen kapcsolattartásról vitte haza a 7 éves fiát, amikor összeszólalkozott a volt feleségével. A férfi egy vadászfegyverrel végzett a nővel, majd a volt anyósával. A puskalövés hangjára kiszaladt az utcára a kisfia, és mikor megkérdezte az apját, hogy megölte-e az édesanyját, Zoltán a saját gyermekét is fejbe lőtte. Ezután bement a házba, és magával is végzett.

A hármas gyilkosság örökre nyomot hagy a környéken élőkben Fotó: Koncz Márton - Origo

A Bors helyszíni beszámolója szerint a ház elől már eltakarították a tragédia után oda került mécseseket, a meggyilkolt anya egyik ismerőse egy kisebb területet hófehér murvával szórt le, virágokat ültetett, és mécseseket, illetve egy kisebb sziklába vésett keresztet helyezett el.

A lap úgy tudja, hogy megvan a temetés időpontja. Az egyik helyi katolikus templom urnatemetőjébe kerülnek majd a hamvak, ahol a nagypapa hamvait is őrzik.