Szívbeteg is volt a móri kislány, aki kedden meghalt az iskolában

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Mint korábban megírtuk, sportfoglalkozás közben meghalt egy 8 éves kislány kedd délután Móron, a Kodály Zoltán utcai iskolában. Tegnap délutánra kiderült, hogy a gyerek elesett és beverte a fejét egy padba. A TV2-nek a gyerek anyja azt is elárulta, hogy a lánynak volt egy komoly alapbetegsége is. 
Vágólapra másolva!

Kedd délután érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy az iskolában egy 8 éves diák rosszul lett és meghalt.

- mondta a Bors helyszíni tudósítójának a Dr. Zimmermann Ágoston Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola melletti lakótelep egyik lakója, majd hozzátette:

Én éppen az első emeleti ablakom mellett álltam, amikor meghallottam a szirénákat, azt is láttam, ahogy a helikopter az iskola hátsó udvarán leszáll, rögtön kiugrottak belőle az orvosok, és nagy táskával szaladtak be a suliba, akkor már sejtettem, hogy nagy a baj. Leszaladtam az iskolához, de eleinte mindenki csak találgatott.

Nem sikerült, hiába küzdöttek érte.

A lányt N. Abigélnek hívták és egy sportfoglalkozáson vett részt – írta tegnap a Ripost.

Akkor már az is kiderült, hogy volt előzménye is a halálának.

A gyerek ugyanis elesett és beverte a fejét.

Édesanyja viszont a TV2 Tényeknek elárulta, hogy emellett a lánya még szívbetegséggel is küzdött.