Telefonon hallotta terhes felesége halálsikolyát a férj

halálos baleset Hajdúszovát
Vágólapra másolva!
Telefonon hallotta felesége halálsikolyát annak a kismamának a férje, aki Hajdúszovát mellett szenvedett halálos balesetet kedden reggel. A pár két hónapja házasodott össze, első gyermeküket várták.
Vágólapra másolva!

Telefonon hallotta felesége halálsikolyát annak a kismamának a férje, aki Hajdúszovát mellett szenvedett autóbalesetet augusztus 31-én reggel - írja a Bors. A lapnak a tehergépkocsi-sofőrként dolgozó férfi azt mondta, hogy éppen dolgozott, amikor a felesége felhívta az autójából.

– Mivel mindketten komolyan vettük a KRESZ-t, mindketten kihangosítóról beszéltünk – mondta Bence a Borsnak.

Az után azt hittem, hogy Anita letette a telefont, ezért többször is megpróbáltam visszahívni, de már nem sikerült – mondta a férfi.

Terhesvizsgálatra ment

A pár alig két hónapja házasodott össze, éppen első gyermeküket várták.

A hatodik hónapban járó kismama a tragikus reggelen éppen a lakóhelyéről igyekezett Hajdúszováton keresztül a 4805-ös úton Debrecen felé, valószínűleg terhesvizsgálatra.

Anita autója azonban egy kanyar után megpördült, majd átcsúszott a másik sávba, ahol összeütközött egy másik autóval,

ami egy fának csapódott.

Anita autója egy kanyar után megpördült, majd átcsúszott a másik sávba Forrás: Haon.hu

A 26 éves nőt fej- és mellkassérülésekkel,

életveszélyes állapotban szállították kórházba,

ahol az orvosok hosszasan küzdöttek a kismama és a magzat életéért, de egyiküket sem sikerült megmenteni.

A házaspár egy Hajdú-Bihar megyei településen élt. A falu most egy emberként gyászolja a kismamát és a meg nem született kisfiút. A család egy ismerőse a lapnak azt mondta: felfoghatatlannak tartja, hogy egyszerre két fiatal élet is ilyen hirtelen érjen véget.