Szijjártó Péter: Mitt Romney durva támadást indított a sajtószabadság és a demokrácia ellen

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2021. május 11. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Leier Hungária Kft. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. május 11-én. Három helyszínen, Hajdúszoboszlón, Pécsen és Jánosházán, együttesen 6,5 milliárd forint értékű beruházást hajt végre a magyar építőanyagipar egyik meghatározó szereplője, az osztrák családi tulajdonban lévő Leier csoport. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Mitt Romney durva támadást indított a sajtószabadság és a demokrácia ellen - közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebookon
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter bejegyzésében kifejtette, az amerikai szenátor azért bírált egy amerikai televíziós újságírót, mert elmondta a saját véleményét Magyarországról,

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Kiemelte, Mitt Romney a kormányt azzal vádolta, hogy a népakarattal szemben kormányoz,

- zárta üzenetét Szijjártó Péter.