Szanyi Tibor Kádár János-tervet csinál

SZANYI Tibor
Budapest, 2019. május 26. Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő az MSZP és a Párbeszéd EP-választási eredményváróján Budapesten a Villányi úti konferenciaközpontban 2019. május 26-án. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Magyarország 1000 éves történelme során a Kádár-korszak volt az egyetlen, amely milliók számára felemelkedést jelentett – mondta Szanyi Tibor a képviselői irodaház előtt. A Magyar Nemzet tudósítása szerint az egykori MSZP-s képviselő, aki jelenleg az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) párt miniszterelnök-jelöltje, sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt 30 év politikai elitje azon munkálkodott, hogy "relativizálja" a Kádár-korszak vívmányait.
Vágólapra másolva!

- mondta a politikus. Hozzátette, hogy pártjukkal szeptember 11-én mutatják be a Kádár János tervet az II. Munkás Büszkeség Napján, amely a 2022-es országgyűlési választások során a politikai programjuk lesz majd.

Szanyi Tibor sajnálja, hogy a munkásünnepek vesztettek a jelentőségükből Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Székely Sándor országgyűlési képviselő a tájékoztatón sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az elmúlt évtizedekben a munkásünnepek fokozatosan veszítettek jelentőségükből.

- mondta az ISZOMM alapítója.

A 2021-es MBN meglehetősen közel esik a jövő évi országgyűlési választásokhoz, s ennek okán Székely Sándorék ez alkalommal vezetik fel a választási programjukat is jelentő Kádár János Tervet – erősítette meg az országgyűlési képviselő. – Az eseményen továbbá szabad, családias délelőtti programok is lesznek, majd a politikai tartalmat jelentő déli órák után az este a rock- és punk zenekaroké lesz, köztük a Hétköznapi Csalódásoké – tette hozzá. – A rendezvény célja hogy áttekintsük a magyar baloldal helyzetét. Gyakorlatilag egy baloldali Tusványost szeretnénk elérni az évek alatt – zárta gondolatait a politikus.