Egy szál cigaretta miatt támadtak rá egy férfira Tiszalúcon

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Egy részeg férfi cigarettát kért egy tiszalúci férfitól, aki a háza kapujánál állt. Az áldozat nem tudott neki cigit adni, mivel nem dohányzik, erre a támadó combon rúgta. Később az élettársával tért vissza a férfi, a nő egy kapával rongálta meg a férfi postaládáját.
Vágólapra másolva!

Egy férfi tavaly júniusban, kora délután részegen sétált egy tiszalúci ház előtt, ahol a házigazda kint állt a kapuban. A férfi cigarettát kért tőle, aki nem tudott adni neki, mert nem dohányzik.

A férfi erre szidni kezdte, majd odalépett hozzá és combon rúgta.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A támadó elment, de pár perc múlva visszatért a szintén részeg élettársával. Az utcáról kiabálva szidták és halálosan megfenyegették a férfi és a feleségét.

A nő magával vitt egy fanyelű kapát, amivel olyan erővel kezdte ütni a házaspár postaládáját, hogy a kapa eltört, a postaládában pedig 3 ezer forintos kár lett.

Az ügyészség zaklatással és garázdasággal vádolja a férfit és a nőt. Azt javasolják, hogy a bíróság tárgyalás nélkül ítélje őket közmunkára.