György István: Magyarország sikerrel küzdötte le a járvány mindhárom hullámát

GYÖRGY István
Szekszárd, 2021. szeptember 8. György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a Tolna Megye Védelméért Emlékérmek átadásán Szekszárdon 2021. szeptember 8-án. MTI/Kiss Dániel
Vágólapra másolva!
Magyarország sikerrel küzdötte le a koronavírus-járvány mindhárom hullámát - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Szekszárdon.
Vágólapra másolva!

György István a Tolna megye védelméért emlékérmek átadásán hozzátette: mindez a védekezésben és az oltás megszervezésében részt vevő szakemberek áldozatos munkájának, és annak köszönhető, hogy

Azt mondta, a sikerhez jó döntések sorozatára is szükség volt.

Ezek között említette a közigazgatás csaknem tíz éve kezdődött átalakítását, az új kormány- és járási hivatali rendszert, amely

Idesorolta azt is, hogy 2011-ben létrejöttek a megyei és járási védelmi bizottságok, amelyek képesek szinte azonnali problémamegoldásra.

Ez a szervezési előny megmutatkozott a járvány első hullámában, amikor a védekezés a tesztelések, fertőtlenítőszerek, védőeszközök biztosítására és az intézmények fertőtlenítésére korlátozódott - jegyezte meg.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a Tolna Megye Védelméért Emlékérmek átadásán Szekszárdon 2021. szeptember 8-án Forrás: MTI/Kiss Dániel

Jó döntésnek nevezte a kormány részéről azt, hogy

időben határozott a keleti vakcinák beszerzéséről, amellyel másfél, két hónapos előnyt teremtett a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, és emberek millióit védte a vírussal szemben.

Hasonlóan jó kormánydöntés volt, hogy a védekezés és az oltás szervezésének feladatait a területi közigazgatásra, az oltás beadását a teljes egészségügyi szolgáltatórendszerre bízta - fűzte hozzá.

- mondta.

Példaértékű összefogás segített legyőzni a vírust

Az államtitkár példaértékűnek nevezte az összefogást a magyar közigazgatás történetében. Úgy fogalmazott, hogy orvosok, mentősök, egészségügyi szakdolgozók, egyetemi hallgatók, katonák, rendőrök, katasztrófavédők munkájának eredménye megmentett emberi életek ezreiben mérhető.

Kitért arra is, hogy a koronavírus elleni harc még nem zárult le,

Magyarországon is megjelent a korábbi vírusvariánsoknál sokkal fertőzőképesebb delta variáns, amely Európában agresszíven terjed a beoltatlanok között, és itthon is egyre nagyobb fertőzési arányt okoz.

Azt mondta, a járvány negyedik hulláma az oltatlanok hulláma lesz, náluk huszonötször valószínűbb, hogy a fertőzéssel kórházba kerülnek, és ugyanennyivel nagyobb a valószínűsége a betegség fatális kimenetelének.

- húzta alá.

További összefogást igényel a negyedik hullám kezelése

Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter, a paksi választókerület KDNP-s országgyűlési képviselője többek között arról beszélt, hogy további összefogást igényel a negyedik hullám kezelése.

Horváth Kálmán Tolna megyei kormánymegbízott - megköszönve a védekezésben részt vevők munkáját - azt mondta, Tolna megye jelesre vizsgázott a védekezésben.

Horváth István, a szekszárdi választókerület fideszes országgyűlési képviselője egyebek mellett arról szólt, hogy a védekezésben részt vevők annak érdekében dolgoztak, hogy a lehető legkisebb áldozattal nyerjük meg a csatát.

Az emlékérmeket az államtitkár és a kormánymegbízott 41 olyan, Tolna megyei, egészségügyi, honvédelmi, vízügyi szakembernek adta át, aki a védelmi feladatok ellátásában kimagaslóan állt helyt;

az esemény végén a kormánymegbízott - a támogatást megköszönve - György Istvánnak is átnyújtotta az elismerést.