Tavasszal Budapestre érkezik Amerika legnagyobb konzervatív eseménysorozata

GettyImageRank2 Color Image Horizontal POLITICS ORLANDO, FLORIDA - FEBRUARY 28: Former U.S. President Donald Trump addresses the Conservative Political Action Conference (CPAC) held in the Hyatt Regency on February 28, 2021 in Orlando, Florida. Begun in 1
Donald Trump a CPAC kongresszusán
Vágólapra másolva!
Hazánk lesz a házigazdája az egyik legrangosabb, konzervatív konferenciának  2022 tavaszán - jelentette be Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a mai sajtótájékoztatón. 
Vágólapra másolva!

A Conservatice Political Actions Conference (CPAC) nevű amerikai konzervatív rendezvénysorozat, amelyet 1974 óta szervez meg az American Conservative Union. A rendezvényen korábban felszólalt Donald Trump, Ronald Reagan és George W. Bush is.

Szánthó Miklós szerint az Alapjogok Központtal együtt megrendezett rendezvénysorozat célja, hogy megtalálják azokat a közös pontokat, amik határokon át összekötik a magyar és amerikai konzervatív választókat.

Az Alapjogokért Központ igazgatója azt mondta, leginkább a haza- és a családszeretet az, ami erős mindkét közösségben. Szánthó szerint,

Amerikában ugyanazokkal az eszközökkel próbálják a konzervatív eszméket eltörölni, amikkel Európában is: azaz a migrációval,a genderkérdéssel, az eltörlés kultúrájával. A haladő erők célja mindazon szokások, hagyományok eltörlése, amin kultúránk alapul.

- mondta az igazgató.

Magyarországra érkezik a CPAC, az amerikai republikánusok legnagyobb rendezvénysorozata. MTI/Soós Lajos Forrás: MTI/Soós Lajos

Ennek ellenére,

Ennek a konzervatív újjászületésnek a jegyében a rendezvénysorozat szervezői várják a világ minden tájáról a konzervatív politikusokat, gondolkodókat, újságírókat és elemzőket. Szánthó Miklós zárásképpen hozzátette:

Dan Schneider, az American Conservative Union ügyvezetője igazgatója üdvözölte, hogy hazánk ad otthont a rendezvénynek, hiszen a magyarok őrzik a múltat, a múlt fontos értékeit, ugyanakkor készen állnak a megújulásra is.

Az, hogy Donald Trump eljön-e a konzervatív rendezvényre, még a jövő nagy kérdése, de a cél az, hogy a világ minden tájáról itt legyenek a konzervatív vezetők az együttgondolkodás reményében.

Donald Trump a CPAC kongresszusán Forrás: AFP/2021 Getty Images/Joe Raedle