Varga Judit: Nemzetstratégiai építkezés zajlik Magyarországon

Vágólapra másolva!
A jogállamiságról lehet vitát folytatni, de az, hogy szankciókat kötünk hozzá, az teljesen elfogadhatatlan – minderről Varga Judit igazságügyi miniszter beszélt Schiffer Andrással folytatott vitáján a Tranzit fesztiválon Tihanyban.
Vágólapra másolva!

- ezzel a két példával élt Varga Judit igazságügyi miniszter, amikor a beszélgetés elején arról beszélt, hogy milyen mértékű kettős mércével találkozott Brüsszelben, még korábbi munkahelyén. Mindezek ellen most már miniszteri szinten tudok fellépni – tette hozzá. Valóban elképzelhető, hogy az unió perifériáján kialakul egy új centrum Berlinnel vagy Washingtonnal szemben – mondta Schiffer András. Az ügyvéd szerint a magyar jogállamiságot ért sérelmek esetében sok esetben nem emelték fel a szavukat Nyugaton, éppen ezért hiteltelennek tartja a más ügyekben való aktív brüsszeli fellépést.

Nem a pénzügyi szankciókra

Varga Judit arról is beszélt, hogy a jogállamiságról valóban lehet vitát folytatni, de a jogbiztonságot veszélyezteti, ha valamilyen jogállami feltételhez szankciót kapcsolnak. A jogállamiság kapcsán felvetette, hogy vajon az ügyészi és a bírói függetlenségtől függ-e a jogállamiság, mivel az utóbbi két testület esetében különböző gyakorlatok vannak az unióban is – tette hozzá.

A jogállamiságról vitáztak a felek Forrás: Origo

Schiffer András úgy látja, hogy a jogállamiság esetében, amit az unió mérceként állíthat Magyarország elé az, hogy a kormány leváltható-e. Az ügyvéd szerint leváltható, de egy új kormány nagyon sok esetben nem tudna önálló közpolitikát gyakorolni a sok kétharmados szabályozás miatt. Az LMP alapítója úgy véli, a parlamenti többségi hatalomnak nincs korlátja. Minderre Varga Judit úgy reagált, hogy Nyugaton nem is tudják másként értelmezni a demokráciát, hogy az csak akkor érvényesül, ha ötpárti koalíció van hatalmon.

- hívta fel a figyelmet az igazságügyi miniszter.

Sikeres az új felsőoktatási rendszer

Éles nézetkülönbség alakult ki a felsőoktatási intézmények közalapítványi átalakításáról. Schiffer szerint a jogállamiságot sértő lépés volt ez a kormány részéről, míg Varga Judit egyértelműen az egyetemi autonómiát növelő intézkedésként jellemezte a megtörtént átalakításokat. Egyénileg érdekeltek az egyetemek kuratóriumai abban, hogy sikeresek legyenek az egyetemek – tette hozzá. Sokkal több szabadságot ad az átalakulás, mint a korábbi rendszer - mondta.

A veszélyek korszakát fogjuk élni, de senki nem gondolta volna, hogy ilyen gyorsan beigazolódik Orbán Viktor korábbi jóslata

- mondta Varga Judit az afganisztáni összeomlás kapcsán. Szólt arról is, hogy továbbra is olyan migrációs javaslatok vannak az unió asztalán, amelyek nem képesek kezelni a helyzetet. Schiffer minderre azt mondta, tévút, hogy Európa a NATO-ra alapozta a hidegháború utáni biztonságpolitikáját. Önálló európai védelmi erőre van szükség – tette hozzá. Szerinte a demokráciaexport egy imperialista politika fedősztorija.