Ököllel ütött meg egy férfit Kaposváron, aztán olyan erővel csapta be a kocsi ajtaját, hogy kinyílt a légzsák - fotó

Vágólapra másolva!
Büntetőfékezett egy másik autós előtt, aztán a körforgalomban keresztbeállva kényszerítette arra, hogy álljon meg. Amikor ez megtörtént, kiugrott az autójából, és ököllel ütötte a másik férfit, majd olyan erővel csapta be az ajtaját, hogy kinyílt a légzsák. Mindezt azért tette, mert a másik autós lassított előtte, amikor észrevette, hogy túl gyorsan megy.
Vágólapra másolva!

A vád szerint a férfi két utast, köztük egy kisgyereket vitt a kocsijával Kaposvár egyik négysávos útján.

Egy autós haladt előtte, aki észrevette, hogy a megengedettnél gyorsabban megy, ezért lassítani kezdett. Így

neki is fékeznie kellett, amitől az utasánál levő ital kiborult. Ettől ideges lett,

és a záróvonalon áthajtva a másik autó mellé hajtott, és káromkodva azt üvöltötte, hogy álljon meg.

Mivel ez nem történt meg, megelőzte, és büntetőfékezett előtte. Nem sokkal később egy körforgalomba értek, ahol az autójával keresztbe fordult, hogy a másik sofőr ne tudjon továbbhajtani, aztán kiszállt,

feltépte a másik kocsi ajtaját, és ököllel arcon ütötte a másik férfit, majd olyan erővel csapta be az ajtót, hogy a kocsiban az oldallégzsák kinyílt.

A fotó az utólagos helyszíni szemlén készült. A rendőrségi autó helyettesítette azt az autót, amelyet az agresszív férfi megállásra kényszerített Forrás: Ügyészség

Az agresszív férfi ellen eljárás indult, felfüggesztett börtönre, és pénzbüntetésre ítélhetik, és eltilthatják a vezetéstől.