Most a Honvédkórházról hazudott a baloldali propagandasajtó

Hálapénz, nőgyógyászok, szülészek akik pénzt fogadtak el a honvédkórházban
A Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központ épülete Budapesten.
Vágólapra másolva!
Miközben a Honvédkórházban a járó- és fekvőbeteg-ellátás továbbra is zavartalanul működik, az állampolgárok nem maradnak ellátás nélkül, csak a sürgősségi eseteket irányítják át a szeptember 11-13-a között rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején, a sürgősségi osztály dolgozói ezekben a napokban nem a szabadságukat töltik, nem nyaralni mennek, hanem a kongresszus egészségügyi biztosításával kapcsolatos feladatokat látják el a rendezvény helyszínén és amennyiben szükséges, a Honvédkórházban – nyilatkozta a Honvédelmi Minisztérium.  
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Népegészségügyi Központ határozata alapján szeptember 11. és 13. közötti időszakban a Honvédkórház sürgősségi betegellátási feladatait a rendelkezésben kijelölt kórházak veszik át – közölte a Honvédelmi Minisztérium. A döntés kapcsán az elmúlt napokban több személy és sajtóorgánum is a tényeket elferdítve tett közzé cikkeket a közösségi médiában és egyéb, online felületeken, szándékosan megtévesztve és félrevezetve ezzel az állampolgárokat – tették hozá.

A Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központ épülete Budapesten. Forrás: MTI/Lakatos Péter

A sürgősségi osztály dolgozói ezekben a napokban nem a szabadságukat töltik, nem nyaralni mennek, hanem a kongresszus egészségügyi biztosításával kapcsolatos feladatokat látják el a rendezvény helyszínén és amennyiben szükséges, a Honvédkórházban – olvasható a nyilatkozatban.

A Honvédkórház nyilatkozatából az is kiderült, a DK-s Komáromi Zoltán is valótlant állít, amikor azt nyilatkozza, hogy "az egész központi telephelyet lezárják." Most sem zárják le, mint ahogy azt a korábbi magyarországi pápalátogatás alkalmával sem tették, de az egészségügyi ellátotti kör most nem csak a pápára, hanem minden kongresszusi résztvevőre kiterjed.

Úgy látszik, nem tanultak a 2006. augusztus 20-ai tragédiából, és ma is képesek lennének veszélybe sodorni emberek ezreit – zárul a nyilatkozat.