Már a biciklisek is dühösek Karácsonyra

Budapest Nagykörút biciklisáv bicikli kerékpársáv kerékpár közlekedés
Vágólapra másolva!
A fővárossal meglévő együttműködési megállapodásuk ellenére velük nem, csak a Magyar Autóklubbal egyeztetett Karácsony Gergely a napokban bejelentett közlekedési változásokról, írja közösségi oldalán a Magyar Kerékpárosklub. Karácsony csak a kész döntésekről tájékoztatta őket, mint a nagykörúti lámpaprogramnak az autósok számára kedvező átállításáról, a kerékpársáv részleges leszűkítéséről, valamint a forgalomcsillapított utcák újranyitásáról.
Vágólapra másolva!

A Kerékpárosklub Facebook-bejegyzéséből az is kidederül, hogy a klub elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy Karácsonyék tömegközlekedési képviseletet sem kérdeztek meg a változásokról, a villamosoknak kedvezőtlen lámpaprogram pedig még több fennakadást okozhat.

Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója szerint is súlyos közlekedéspolitikai aránytévesztés Karácsony intézkedése, a nagykörúti villamosbarát lámpaprogram felszámolása. Vitézy bejegyzésében kiemelte, a Nagykörúton a legtöbb ember villamossal jár, háromszor annyian, mint autóval, és legalább tizenötször annyian, mint biciklivel.

Mint írta, a 4-6-os villamosokat egy átlagos munkanapon 330-350 ezren használják,

a villamosbarát lámpaprogram felszámolása épp a legzöldebb közlekedési módot választó utasokat, naponta százezreket hoz hátrányosabb helyzetbe.

A Magyar Nemzet felhívja rá a figyelmet, hogy Karácsony intézkedéseit a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) is élesen bírálta. Mint közösségi oldalukon írták, Karácsony „egymásnak gyökeresen ellentmondó, szakmailag zavaros és a közösségi közlekedést súlyosan visszavető intézkedések bevezetését jelentette be".

De a Nagykörút környéki átalakításokat még a Momentum EP-képviselője, Dontáh Anna is kritizálta. Szerinte

Olyan terv, amely nem egy befektetés, amiből a budapestiek profitálhatnak, hanem kiadás, mely sokba fog kerülni minden fővárosinak", írta közösségi oldalán a politikus.