Csatornából mentették ki a bajba jutott hódokat

hód mentés állatkert
Vágólapra másolva!
Egy záporkiömlő csatornában talált hódokat mentettek csütörtökön a Fővárosi Csatornázási Művekkel és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal közösen a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársai. Az egyik állaton sérülések is voltak, őt ma reggel meg is kellett műteni - írta meg a Fővárosi Állat- és Növénykert weboldala.
Vágólapra másolva!

Az állatokat a Ferencvárosi Szivattyútelep kőbányai záporkiömlő

csatornájának vizsgálata során találták, és azt is megfigyelték, hogy az egyik állat valószínűleg sérült vagy beteg.

Az FCSM munkatársai azonnal felvették a kapcsolatot az illetékes hatósággal, valamint az állatkerttel.

Az összehangolt csapatmunkának köszönhetően néhány órán belül mindkét hódot sikerült befogni.

A szakemberek egy-egy – fúvócsővel célba juttatott – altatólövedékkel rövid időre elkábították az állatokat, hogy háló segítségével biztonságosan a felszínre húzhassák őket a mintegy négy méter mélyen található csatornából.

Az összehangolt csapatmunkának köszönhetően néhány órán belül mindkét hódot sikerült befognia a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársainak Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert

Az egyik hód nagyon rossz állapotban volt, ezért állatorvosi beavatkozásra volt szükség, hogy megmentsék az életét.

Az állaton testszerte, de különösen a nyak és a fej tájékán több harapott sérülés is volt, amelyeket valószínűleg egy másik, rivális hód okozhatott. Infúziót, antibiotikumot és fájdalomcsillapítót is kapott.

Jelenleg lábadozik, ha felgyógyult, a tervek szerint majd visszakerülhet természetes élőhelyére.