Árokba hajtott egy teherautó Jászalsószentgyörgynél, egy ember meghalt

Vágólapra másolva!
Egy teherautó eddig ismeretlen okból az árokba csapódott Jászalsószentgyörgy és Jászladány között. A balesetben egy ember meghalt, ketten megsérültek.
Vágólapra másolva!

Egy jászalsószentgyörgyi lakos teherautóval hajtott két utasával együtt Jászalsószentgyörgy felől Jászladány irányába kedden 17 óra körül. Út közben, eddig ismeretlen okból a sofőr belehajtott az árokba.

A balesetben a sofőr és az egyik utas könnyebben sérült meg, a másik utas a kórházban belehalt a sérüléseibe.

A rendőrség teljes útlezárás mellett helyszínel.