Félmillió forintot lopott egy férfi egy Kaposvár melletti fürdő területéről

Vágólapra másolva!
Lopás miatt gyorsított eljárásban emelt vádat az ügyészség azzal a 64 éves pécsi férfival szemben, aki egy Somogy megyei fürdő területén több százezer forintot lopott egy pénztárcából.
Vágólapra másolva!

A büntetett előéletű férfi júliusban egy Kaposvár környéki gyógyfürdőben volt, amikor felfigyelt a fürdő területén lévő apartmanra. Még aznap délután elhatározta, hogy értékeket próbál szerezni onnan, ezért

besurrant a nyitott épületbe, majd miután a köszönésére senki nem felelt, az egyik szobában kutatni kezdett.

Forrás: Ügyészség

A férfi végül

talált egy pénztárcát, melyből 500.000 forintot lopott el. Azt nem tudta, hogy a fürdőben biztonsági kamerák vannak, melynek segítségével a kaposvári rendőrök rövid időn belül azonosították.

A rendőri intézkedés eredményes volt, mert a házkutatás során az ellopott pénz előkerült, így a kár megtérült.

A bíróság

1 év fogházra ítélte a férfit.

Az ügyészség fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.