Megölte és kifosztotta munkaadóját, aztán felgyújtotta és elásta holttestét

A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Gyilkosság, kifosztás, és bűnpártolás miatt emeltek vádat egy férfi és az élettársa ellen. Előbbi a vád szerint tavaly tavasszal Tatabányán megölte, meggyújtotta, majd elásta munkaadóját, ezután magával vitte pénzét és telefonját. A bűnjelek megsemmisítésében élettársa segített neki.
Vágólapra másolva!

A férfi egy másik férfi alkalmazottjaként annak több ingatlanán végzett fizikai munkákat.

A férfi élettársa is az ingatlantulajdonos alkalmazottja volt, takarítási és adminisztrációs munkákat végzett, emellett az élettársa tudtán kívül szexuális szolgáltatást is nyújtott munkaadójának.

2020. április 12-én este Tatabányán a férfi és főnöke vitába keveredett egymással, majd

a férfi kétszer, ököllel,

teljes erőből arcon ütötte, mire munkaadója a földre esett. Ekkor közölte a férfival, hogy hívja a rendőrséget, mire az megragadott egy 145 cm hosszúságú szögvas-darabot és kétszer fejbe verte vele. A bántalmazott férfi a helyszínen meghalt.

A férfi a gyilkosságot után

ellopta munkaadója 260.000 forintját és telefonját.

Ezután a férfi odahívta élettársát, majd közösen

feltakarították a gyilkosság helyszínét, a munkaadójuk holtestét az autó-utánfutóján lévő szemét közé rakták, és a szomódi tanyájára szállították. A férfi ekkor egy szemétégetésre használt gödörbe helyezte a holttestet a szeméttel együtt, majd ezeket gázolajjal lelocsolta és meggyújtotta.

Az ügyészség

a férfival szemben gyilkosság és kifosztás, élettársával szemben pedig bűnpártolás bűntette miatt emelt vádat.

Az ügyészség a vádiratban mindkét vádlottal szemben végrehajtandó börtön kiszabását javasolta, illetve, hogy a bíróság a férfi letartóztatását tartsa fenn.