Áder János hangsúlyozta, hogy az elmúlt több mint másfél esztendő nehézzé tette a közös emlékezést, mivel a járvány idején alig felfogható veszteségek értek sokakat,
több mint harmincezer magyar lett a koronavírus-járvány áldozata.
A járványidőszak ostromállapotában, amikor nap mint nap újabb erőpróbákat kellett kiállnunk, amikor hullámtól hullámig küzdve éltünk, fényévnél is távolabbinak tűnt az ünneplés felszabadult öröme
- fejtette ki az államfő.
Áder János úgy fogalmazott, hogy
ezidő tájt aligha láttuk meg magunkban a dicső múlt folytatóit, sokkal inkább hasonlítottunk a számtalan balsorsban megpróbált őseinkre.
A köztársasági elnök szerint azonban az
elmúlt hónapokban, amikor annyi mindenről le kellett mondanunk, kiderült, hogy mennyi mindenbe kapaszkodhatunk. (...) Kiderült, hogy a félelmek, a fájdalmak végső határán, de még azon is túl van valami, ami visszahúz minket az örvény pereméről, (...) hogy vannak erőtartalékaink magunkban és a közösségben
- mondta.
Kiemelte,
kiderült, hogy tudunk önzetlenek, segítőkészek, figyelmesek és fegyelmezettek lenni, hogy tudunk türelemmel várni, alkalmazkodni, odafigyelni.
Áder János beszédében külön megemlékezett a közelmúltban véget ért tokiói olimpia résztvevőiről is. Elmondta, a magyar olimpikonok örök emléket hagytak a szívekben, évek múltával pedig ugyanúgy jelképpé válnak, mint a győztes csaták, a szabadságért kirobbant forradalmak, amelyek szintén magyarok álmaiból, tetteiből, magyarok harcaiból és győzelmeiből váltak jelképpé.
Az államfő szerint a járvány arra is rámutatott,
hogy vannak a biztonságunkért éjt nappallá tévő honfitársaink a kórházakban, az idősotthonokban, a mentőautókban és vannak magyar honvédek, akik naponta értünk szolgálnak.
Amikor esküt tettek a haza védelmére, arra kérem Önöket, ne csak a távoli hősökben, ma inkább a saját bajtársaikban lássák meg a példaképet - mondta.
Mindazokban, akik az elmúlt hónapokban megmutatták, mit is jelent a hűség, a haza szolgálata
- tette hozzá. A köztársasági elnök aláhúzta, a járvány idején kiderült, hogy nincs kis feladat, nincs alacsonyabb rangú szolgálat.
Csak parancs van, küzdelem van, helytállás van
- mondta, majd példaként említette, hogy
a katonáknak biztosítaniuk kellett a kórházak rendkívüli működését, az oltópontokon irányítani a tanácstalan embereket, ellenőrizni a tilalmak betartását, összességében "óvni-védeni egy láthatatlan ellenséggel harcoló hazát".
Áder János arra kérte az újonnan avatott tiszteket, ne feledjék, hogy az
egyenruhájukban, rajta a zászlóval, a címerrel, mindannyian a bátorság, a hűség és az áldozatos szolgálat jelképévé válnak. (...) Több mint ezer éve ez a bátorság, ez a hűség és ez az alázat visz minket tovább az úton
- jelentette ki a köztársasági elnök.
A járvány feletti győzelemnek is ára volt: megküzdöttünk, megszenvedtünk érte. A mi nemzedékünknek jutott ez a feladat
- emelte ki Áder János. Hangsúlyozta, hogy
nekünk kellett alkalmazkodni, túlélni, újrakezdeni, csakúgy, mint elődeinknek oly sokszor az elmúlt ezer évben. (...) Alkalmazkodni, túlélni, újrakezdeni, hogy mi, magyarok - szenvedéllyel élők, szabadságszeretők, hűséggel építők - megmaradjunk itt, Európa szívében, hogy gyógyuló, bizakodó, gyarapodó, erősödő élet legyen itt, a Kárpát-medencében
- fogalmazott az államfő.