Kvótanépszavazástól gyermekvédelmi népszavazásig: így áll ellen Magyarország a brüsszeli támadásoknak

Debrecen, 2016. október 2. Egy választópolgár leadja szavazatát a debreceni Közép utcai óvodában kialakított 133. szavazókörben a kvótareferendum napján, 2016. október 2-án. A népszavazást a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatban írták ki. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Ugyanúgy támadta meg Magyarországot Brüsszel hat évvel ezelőtt, a migránsválság kezdetekor, mint most. A Soros-birodalom által irányított agresszív akciókat 2016-ban a kvótanépszavazás elsöprő eredményével sikerült visszaverni, és most is ez a cél az LMBTQ-propaganda elleni népszavazással.  2015-2016-ban a magyar (és európai) hagyományok, érdekek megőrzése volt a tét, most gyermekeink védelme. Ahogy a kvótanépszavazásnak köszönhetően a mai napig nem sikerült Brüsszelnek migránsokat telepíttetnie Magyarországra, ugyanúgy akadályozhatjuk meg, hogy kierőszakolják a gyerekek nemváltoztató műtéteit, vagy az LMBTQ-propaganda iskolai térnyerését. És a háttérben ismét meghúzódik a Soros-hálózat. Idézzük fel, mi történt öt évvel ezelőtt. A 2016-os népszavazás után kiderült, hogy a magyarok jól döntöttek, hogy nem engedték, hogy rájuk kényszerítsék az illegális bevándorlók tömegeit. Több nyugat-európai politikus is elismerte azóta, hogy a tömeges bevándorlás a társadalom kárára volt. Most a gyerekeket kell megvédeni az erőltetett szexuális propagandától. Idézzük fel, mi történt 2015-2016-ban!
Vágólapra másolva!

2015-ben, a migránsválság kezdete után Brüsszel azt követelte, hogy minden EU-ország fogadjon be migránsokat. Kvótákat is be akartak vezetni ennek elősegítésére. Ahogy Orbán Viktor mondta most pénteki rádióinterjújában:

Mások is belátták, hogy a magyarok jól döntöttek

2015. szeptember 9-én az Európai Bizottság azt követelte javaslatában, hogy az Európai Unió területére érkezett bevándorlókat osszák szét más tagállamok között. Ezt a javaslatot Magyarország azonnal elutasította, az EU belügyminisztereinek tanácsa azonban 2015 szeptemberében megszavazta Brüsszel korábban elfogadott szövegezésű javaslatait, azaz 120 ezer migráns EU-tagországokba történő betelepítését.

Magyarország és Szlovákia a belügyminiszteri tanácsi döntés miatt azonban 2016 januárjában az európai bírósághoz fordult, Orbán Viktor pedig februárban bejelentette, hogy a kormány népszavazást kezdeményez az Európai Bizottság által javasolt betelepítési kvóta ellen. A lépésre azért volt szükség, mert addig nem látott nyomást helyeztek Magyarországra, hogy minél több illegális bevándorlót fogadjon be.

Horgos, 2015 Forrás: MTI/Sóki Tamás

Természetesen az Európai Bizottság akkor azt állította, hogy erről szó sincsen, de 2016 szeptemberében világosan kiderült, hogy

az Európai Bizottság dolgozik a betelepítési kvóta előkészítésén, amely nem tartalmazna semmilyen felső korlátot.

Az elsősorban Soros György bevándorlási tervéhez köthető betelepítést Magyarország megint határozottan elutasította.

Öt évvel ezelőtt Brüsszel kötelezettségszegési eljárást is indított, mert Magyarország nem engedte be a migránsokat. Vagyis ugyanazt tette, amit most, a gyermekvédelmi törvény elfogadása után. Akkor sem, és most sem folytatott le semmilyen vizsgálatot, erőszakkal akarta elfogadtatni a diktátumot.

Az uniós diktátumoknak az öt évvel ezelőtti sikeres népszavazás vetett véget.

Később egész Európának be kellett látnia, hogy a magyarok döntöttek jól azzal, hogy nem engedték, hogy Magyarországra is számolatlanul jöjjenek illegális bevándorlók. Nyugat-Európa elhibázott bevándorláspolitikájáról azóta több vezető politikus is beszélt, a napokban éppen Angela Merkel német kancellár volt kénytelen megváltoztatni eddigi politikáját, és kijelenteni, a németek nem tudnak több migránst fogadni.

Afganisztánból ugyanis újabb migránshullám indulhat Európába, és ha a magyar kvótanépszavazás nem akadályozza meg a felső korlát nélküli állandó kvótát, akkor mára bevándorlók tízmilliói özönlötték volna el Európát, és újabbak jönnének, akiket automatikusan be kellene fogadni.

Vagyis mára a 2015-ben még a migránsokkal szelfiző német kancellár is elismeri, hogy megálljt kell parancsolni a bevándorlásnak. A német Bild című lap egyenesen pálfordulásnak nevezte Angela Merkel szavait.

Migránskvóta helyett most genderpropaganda

Brüsszel most ismét megtámadta Magyarországot.

Öt évvel ezelőtt idegengyűlölettel, kirekesztéssel vádolták a magyarokat, amiért maguk akarták eldönteni, hogy kivel éljenek együtt. Most ugyanígy

kirekesztéssel vádolják a magyarokat,

amiért maguk akarnak dönteni arról, hogyan neveljék gyerekeiket. A genderideológia körüli vita odáig fajult, hogy - 2016-hoz hasonlóan - kötelezettségszegési eljárását indítottak Magyarország ellen - most az LMBTQ-propaganda követelésére -, és a magyaroknak járó uniós pénzek megvonásával próbálják zsarolni az országot.

Mi azonban

- fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök. Mint mondta, az, „hogy zsaroljanak bennünket, különösen visszaélve a hatalmukkal - mert itt nyilvánvaló, hogy hatalmi visszaélésről van szó -, ez teljesen elfogadhatatlan".

Magyarországot most megint agresszív támadássorozat éri a gyermekvédelmi törvény miatt, mely szigorúan kiköti, hogy a gyermekek szexuális nevelése a szülő joga és felelőssége. A gyermekvédelmi népszavazáson a magyarok elmondhatják, hogy

magunk akarunk dönteni gyermekeink neveléséről. Nem akarjuk beengedni az LMBTQ-propagandát az óvodákba, iskolákba, a magyarok nem akarják, hogy gyerekeknek nemátalakító műtéteket ajánlgassanak.

Az Európai Bizottság a gyermekvédelmi törvény kapcsán kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, épp úgy, mint öt évvel ezelőtt a kötelező betelepítési kvóták miatt.

Egy választópolgár leadja szavazatát a debreceni Közép utcai óvodában kialakított 133. szavazókörben a kvótareferendum napján, 2016. október 2-án Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A 2016-os kvótanépszavazásnak két eredménye volt: egyrészt az elsöprő, több mint 98 százalékos támogatottság segítségével sikerült visszaverni a kötelező kvótát, másrészt a több mint 3,3 millió, kormány mellett felsorakozó támogató a 2018-as választáson újabb kétharmados győzelemre vezette a Fideszt.