Letartóztattak egy kislányokra és nőkre támadó férfit

Vágólapra másolva!
Elrendelték annak a férfinak a letartóztatását a Veszprémi Járásbíróságon, aki két nőt is megtámadott, hogy megerőszakolhassa őket a Bakonyban idén nyáron.
Vágólapra másolva!

A 44 éves férfi június 29-én felmászott egy vadlesen olvasó kislányhoz.

Ismerkedni kezdett vele, egyre közelebb húzódott hozzá, majd amikor a gyerek el akart menni, magához rántotta és tapogatni kezdte.

A kislány belerúgott a támadójába és elmenekült.

Július 10-én vadőrnek adta ki magát a férfi egy egyedül túrázó nőnek. Felajánlotta, hogy megmutat neki egy közeli épületromot. A helyszínen meg akarta erőszakolni, de a nő nem hagyta magát.

Megütöttre a férfit, aki egy idő után elengedte és elmenekült.

A támadót július 14-én őrizetbe vették, és gyanúsítottként hallgatták ki

szeméremsértés és szexuális kényszerítés megalapozott gyanúja miatt.

A Veszprémi Járási Ügyészség a szökés, elrejtőzés, az eljárás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye miatt kezdeményezte a férfi letartóztatását, a Veszprémi Járásbíróság pedig az indítványnak helyt adva ezt egy hónapra elrendelte.