Program indult a tehetséges autista gyermekek, fiatalok támogatására

Szeleczki István, autizmus, Együtt az autustákért Alaptvány
Szeleczki István, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Autista Mintaház Diagnosztikai és Terápiás Centrumának vezető gyógypedagógusa
Vágólapra másolva!
Kiemelkedő képességű, autizmus-spektrumzavarral élő fiataloknak nyújt segítséget tehetségük kiteljesítésében az Együtt az Autistákért Alapítvány (EAA) tehetséggondozó programja, amelyre július 30-ig lehet jelentkezni. Az „AUTTALENT 2021 - Együtt a tehetségekért" nevű program az autizmus-spektrumállapot társadalmi elfogadottságának növelésére is törekszik. A program céljairól és várt hatásairól Szijjártó-Nagy Szilviával, az Együtt az Autistákért Alapítvány elnökével és Szeleczki Istvánnal, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Autista Mintaház Diagnosztikai és Terápiás Centrumának vezető gyógypedagógusával beszélgettünk.
Vágólapra másolva!

Az már a popkultúrából is ismert tény, hogy az autizmussal élők között számos kiemelkedő tehetség van. Hogyan tudnak segíteni abban, hogy ezek a tehetségek a felszínre kerüljenek, és érvényesülni tudjanak?

Szeleczki István

Szeleczki István: Az autizmus spektrum zavarral élő gyermekek, fiatalok rendelkezhetnek olyan kiemelkedő képességekkel – például a számítástechnika, a természettudományok, a művészetek vagy a sport területén – amelyek jelentősen hozzájárulhatnak az adott terület értékeinek, tudásának gyarapításához, azonban a képességek kibontakoztatása az autizmusból eredő szociális és kommunikációs nehézségek miatt nem mindig valósulhat meg. Ezekben az esetekben olyan személyre szabott segítségre van szükség, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyermek, fiatal sikeresen legyőzhesse az akadályokat és élni tudjon adottságaival. Az Együtt az Autistákért Alapítvány ezért indította útjára az „AUTTALENT 2021 - Együtt a tehetségekért" című pályázatot, amely az autizmus spektrumzavarral élő gyermekek, fiatalok tehetséggondozását szolgálja.

Milyen segítséget tudnak nyújtani a programba jelentkező fiataloknak?

Szijjártó-Nagy Szilvia Fotó: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet

Szijjártó-Nagy Szilvia: Az „AUTTALENT 2021 - Együtt a tehetségekért" program anyagi támogatást nyújt az autizmus spektrumzavarral élő fiatalok részére, amit többek között eszközbeszerzésre, képzés költségeinek fedezésére, szoftver, hardver és applikáció vásárlásra, mentori és terápiás költségek fedezésére, valamint egyéb költségek elszámolására fordíthatnak. Ugyanakkor bízunk abban, hogy a pályázat révén kialakuló személyes kapcsolatok által a jövőben is segíteni tudjuk a tehetséges autista fiatalok érvényesülését.

Fontosnak tartjuk, hogy a programba jelentkező fiatalok ne csak egyszeri segítséget kapjanak, hanem olyan szervezetekkel és személyekkel kössük össze őket, akik hosszútávon is segíthetik a fejlődésüket. Éppen ezért a pályázók későbbi karrierútját a program lezárultával is nyomon követjük, valamint két évvel a pályázat elbírálása után közösen kiértékeljük, hogy milyen karrierívet jártak be a pályázat elnyerését követően.

Mennyire elfogadó a magyar társadalom az autistákkal szemben? Egy ilyen pályázat hogyan tud hozzájárulni a társadalmi szemléletformáláshoz?

Szijjártó-Nagy Szilvia: Az elmúlt években jelentősen javult a témával szembeni tudatosság, illetve ennek nyomán az autizmus spektrumzavarral élők társadalmi elfogadottsága is, amihez szakmai programjain keresztül az Együtt az Autistákért Alapítvány is igyekezett hozzájárulni. Azonban meggyőződésünk, hogy ezen a területen további előrelépésre is nyílik tér, ezért mindenképpen fontosnak tartjuk, hogy a hasonló kezdeményezésekből ne csak a közvetlen érintettek, hanem a teljes társadalom is profitáljon.

Szeleczki István: Az autizmus egy túlnyomó részt genetikai eredetű, az idegrendszert érintő, de minden fejlődés területet – a mozgástól a gondolkodásig – valamilyen mértékben befolyásoló, a személyt egész életen át elkísérő fejlődési zavar. Fontos tudatosítani, hogy az autizmusra ne betegségként tekintsünk, mivel nem ismert jelenleg olyan módszer, amivel gyógyítható lenne. Vannak azonban esetek, amikor a terápia, fejlesztés hatására a tünetek olyannyira lecsökkennek, hogy szinte semmilyen problémát nem okoznak, de tévedés lenne azt gondolni, hogy a személy kigyógyult az autizmusból. Az „AUTTALENT 2021 - Együtt a tehetségekért" program alkalmas lehet arra, hogy megmutassa: az autista gyermekek, fiatalok, felnőttek a társadalom teljes értékű tagjai, akik megfelelő támogatással kivételes eredmények elérésére is képesek lehetnek.

Az egyszerű állampolgár számára ez egy távoli problémának tűnhet, amelyre nincsen ráhatása. Hogyan tudnak bekapcsolódni a programba azok, akiknek a családjában nincs autizmussal élő személy, de segíteni szeretnék a program sikerét?

Szeleczki István: Az autizmus spektrum állapot által érintett emberek száma az Autism Europe 2019-ben megjelent hivatalos kiadványa szerint a társadalmon belül 1-1,5 %-ra tehető. E tény ismeretében az autizmus egyáltalán nem tekinthető elszigetelt vagy elhanyagolható kérdésnek.
Mivel az autizmus spektrum állapot elsősorban a viselkedésben nyilvánul meg, így az emberek többsége is ezzel találkozik. Sokszor elég, ha csak türelmesek és megértőek vagyunk, ha egy autista gyermek éppen szenzoros túlterhelődés, vagy egyéb okok miatt nem éppen elfogadható módon fejezi ki, hogy szeretne egy helyzetből szabadulni. A mai ember már nagyon sok olyan tudományos tényt ismer, amely valaha tudósok kiváltsága volt. Jó lenne, ha egyre többen értenénk az autizmushoz is, egyre többen tudnánk segíteni a gyermekeknek, fiataloknak, hogy jól érezzék magukat közöttünk.
Szeretnénk, ha a program minél szélesebb körhöz jutna el, ezért arra kérünk mindenkit, akinek a környezetében van autizmussal élő fiatal, hogy bátorítsa őt a pályázat benyújtására.

Szijjártó-Nagy Szilvia: A kezdeményezéssel szimpatizáló állampolgároknak szintén lehetőségük van az „AUTTALENT 2021 - Együtt a tehetségekért" program anyagi támogatására, az erre a célra szánt adományokat augusztus végéig várjuk. Minden ezzel kapcsolatos információ megtalálható az Alapítvány honlapján, az eddig beérkezett támogatásokért pedig nagyon hálásak vagyunk.