Kővel és husánggal támadt szomszédjára egy férfi, miután macskái miatt összevesztek

Vágólapra másolva!
Pénzbüntetést kapott az a férfi, aki a macskái miatt kialakult vita hevében támadt a szomszédjára Miskolcon.
Vágólapra másolva!

A férfi és és a szomszédja haragban voltak egymással, mert a a szomszéd korábban hatósági bejelentést tett a portáján tartott sok macska miatt.

Augusztus 30-án

a két férfi az utcán találkozott, amikor a férfi számon kérte a szomszédot a macskákkal kapcsolatos bejelentése miatt.

Veszekedés közben trágár szavakkal szidta a szomszédot, aki mivel nem akarta folytatni a vitát, a lakása felé indult.

Ekkor a férfi

felvett a földről egy követ, mellyel meg akarta ütni a másik férfit, ám egy járókelő „vigyázz" kiáltása miatt a szomszéd hátra fordult és elvette a támadótól a követ. A férfi azonban nem adta fel, egy 120 centiméteres fa karóval is meg akarta ütni.

A szomszéd előbb kitért az ütések elől, majd megfogta a karót, ami miatt támadója földre esett. Ám nem engedte el a husángot, végül a szomszédja kirántotta a kezéből és elment.

A bíróság garázdaság miatt 100 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki a mucskás férfival szemben.