Kovács Zoltán: A velencei bizottság Soros propagandáját ismétli

Vágólapra másolva!
Kovács Zoltán a közösségi oldalán reagált a velencei bizottság azon felvetésére, hogy felül kellene vizsgálni a kilencedik alaptörvény módosítását.
Vágólapra másolva!

Meg sem lepődünk azon, amikor a Magyarországot ért nemzetközi támadássorozatba becsatlakozik a velencei bizottság is, mely a baloldal és Soros György propagandáját ismétli – közölte Kovács Zoltán.

A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár szerint az Országgyűlés döntése alapján Magyarország védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között, valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját.