Kocsis Máté: A szülőknek előjogaik vannak a saját gyermekük nevelésében – videó

KOCSIS Máté
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. október 5-én. (múlt heti felvétel)
Vágólapra másolva!
Meg kell védeni a gyermekeket az életkoruknak nem megfelelő tartalmaktól, még akkor is "ha ennek az az ára, hogy néhány hétig hazudoznak erről a törvényről az európai sajtóban" – reagált a gyermekvédelmi törvényt ért kritikákra Kocsis Máté a Patrióta YouTube-csatornán. Az interjút a Magyar Nemzet szemlézte.
Vágólapra másolva!

A Fidesz frakcióvezetője – aki a törvény benyújtója is volt – a módosításokkal kapcsolatban kifejtette: abban semmilyen kirekesztő passzus nincs, a felnőtteket meg sem említi.

– emelte ki.

Az óvodákban, iskolákban a homoszexualitást és nemváltást hirdető Soros-NGO-ra utalva felvetette:

– fogalmazta meg.

A kormánypárti politikus

azzal indokolta a pedofilellenes törvénycsomag benyújtását, hogy a büntetések nem voltak kellően súlyosak, miközben a pedofil bűncselekmények a legdurvábbak.

A törvénymódosítás után duplájára emelkedtek a büntetési tételek, új minősített eseteket vezettek be, még több munkakörből kizárták az elkövetőket és elérhetővé teszik a pedofilok listáját.

Kocsis Máté a beszélgetésben Gyurcsány Ferencet nevezte a legnagyobb politikai ellenfélnek.

A DK elnökét végtelenül veszélyes és mérhetetlenül aljas emberként írta le.

– jelentette ki, bírálva, hogy Gyurcsány a költségvetési számok meghamisítása, trükkök százai, a politikai ellenfelek véres szétveretése után visszatért a politikába, és most még ő oktat ki másokat.

Gyurcsány feleségének, Gyurcsánynénak a miniszterelnök-jelöltségét pedig úgy kommentálta:

Azóta pedig Moszkvát leváltotta Brüsszelre, és minden megnyilvánulásából érződik, hogy most oda akar megfelelni. A fideszes politikus azt is megjegyezte,

a DK megtisztelhette volna annyival a magyarokat, hogy olyan embert jelöl miniszterelnöknek, aki legalább Magyarországon született, nem Bulgáriában.

A gazdaság helyzetéről szólva ténykérdésnek nevezte, hogy a 12 éves jobboldali kurzus alatt a magyar gazdaság, a családok, munkavállalók helyzete javult. Az átlagbér-növekedést, a tartósan 5-6 százalék körüli gazdasági bővülést és a 3 százalék alatti munkanélküliséget "még azok sem nagyon tudják tényalapon vitatni, akik egyébként személyesen nem kedvelnek bennünket" – jegyezte meg.

Kocsis Máté szerint a fiataloknak is érdemes megnézniük, mi ellen lehet lázadni. Mint mondta, ma valódi forradalmat a jobboldalon lehet csinálni, mert nagyon sok olyan dolog történik a világban, amit mi, magyarok nem akarunk.

– sorolta a frakcióvezető, aki azt is felidézte, mekkora európai balhé volt abból, amikor a világtrenddel szemben Magyarország kerítést épített a déli határon.

– vélekedett a fideszes politikus, aki szerint

az a bátorság, ha valaki nem azt mondja, amit a liberális világ hallani akar.

A jövő évi választást a következő évtized meghatározó döntési pontjának nevezte. Lesz egy Orbán Viktor vezette jobboldal, amelyik megvédte a határokat, családbarát intézkedéseket hozott, megvédi a gyermekeket és kiáll a magyar érdekek mellett, bármi áron.

– hívják azt átmenetileg éppen Karácsonynak vagy Gyurcsánynénak – olyan károkat okozna, amiket már nem biztos, hogy később ki lehetne javítani – mutatott rá.

Kocsis Máté Patriótának adott interjúja alább hallgatható meg teljes egészében: