"A nagyszülők és az unokák, az idősek és a fiatalok együtt mutatták be az egyház egyik legszebb oldalát, a generációk közötti szövetséget" - mondta a műtétje után lábadozó katolikus egyházfő az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából elmondott beszédében.
Minden közösséget meghívok, hogy ünnepeljük meg ezt a napot a nagyszülők és az idősek, a leginkább egyedül lévők meglátogatásával, és vigyük el nekik a Jézus sugallta üzenetet: minden nap veled vagyok
- hangsúlyozta.
A katolikus egyházfő kiemelte, hogy az időseknek szükségük van a fiatalokra, ahogyan a fiataloknak is az idősekre, különösen a mostani "mindent eldobunk" kultúrában.
Az idősekben megvan a történelem életereje, amely felemelkedik és erőt ad a fának a növekedésre.
Ha a fiatalok és az idősek nem találkoznak és nem beszélgetnek egymással, "a történelem nem folytatódik, az élet nem folytatódik. Szükségünk van arra, hogy ez újrakezdődjön, ez a kultúránk előtt álló kihívás" - hívta fel a figyelmet.
Ferenc pápa megemlékezett a kínai áradások áldozatairól, és áldását küldte a tokiói olimpiai játékokra is.
Az ünnepi szentmisét a Szent Péter-bazilikában szintén az idősek világnapjának szentelték, de a július 4-én műtéten átesett Ferenc pápa helyett Rino Fisichella püspök mutatta be.