Több az elsőéves, mint tavaly a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

felvételi, ponthatár, ponthatárok, elte, egyetem, campus, lágymányos
Vágólapra másolva!
Több mint 1900 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a szeptemberben induló új tanévben a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE); többen, mint tavaly - tudatta az intézmény.
Vágólapra másolva!

Az NKE több karán is volt olyan szak, ahová bőven 400 pont feletti teljesítményre volt szükség a bejutáshoz - emelték ki a közleményben.
Mint kifejtették:

idén a felsőoktatásba jelentkezők száma 11 százalékkal nőtt.

Az NKE-re 24 százalékkal jelentkeztek többen, ráadásul köztük 71 százalék első helyen jelölte meg az intézményt.

Végül az általános eljárásban 1928 jelentkező nyert felvételt,

a legtöbben, 942-en az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karon kezdik első tanévüket egyetemistaként.

Itt a nappali rendszerű alapszakok közül a nemzetközi igazgatási szak most először angol nyelven is induló képzésére 420, a magyar nyelvűre 407 pontra volt szükség a bejutáshoz, míg a közigazgatás-szervező szakra 346 pontra. Az államtudományi osztatlan képzésre 329 pont volt a bejutási szint, míg a mesterszakok közül az International Public Service Relations angol nyelvű képzésére 76, a nemzetközi tanulmányok szakra 68 pont.

A Rendészettudományi Karon 574 elsőéves számára startol el az új tanév szeptemberben.

Az alapszakok közül a bűnügyi, bűnügyi igazgatási és rendészeti igazgatási képzéseken bőven 400 pont feletti teljesítmény kellett a bejutáshoz,

de a rendészeti és katasztrófavédelmi képzésnél is volt olyan szakirány, ahol több mint 340 pontra volt szükség.

A Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon 324 elsőéves kezd ősszel. Erre a karra tavaly került át nemzetközi biztonság- és védelempolitika képzés, amely továbbra is igazi slágerszak, ide 433 pont volt a bejutási küszöb. A honvédtiszti alapképzésben 280-344 pont között volt a határ.

A Víztudományi Karon 88-an kezdhetik meg első tanévüket, itt a környezetmérnöki és vízügyi üzemeltetési mérnöki szakokon 310 pont kellett a sikerhez - olvasható az NKE közleményében.