Terror a köbön - a Magyar Nemzeti Médiaszövetség közleménye a Dunántúli Naplót és annak főszerkesztőjét ért támadásról

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Médiaszövetség élesen elítéli a liberális médiumok immár csúcsra járatott uszító, újságírókat megbélyegző, a másként gondolkodókat kirekesztő és fenyegető gyakorlatát. Szervezetünk határozottan fellép a véleményszabadság érvényre jutása mellett, és visszautasítjuk az egyre erősödő véleményterrort és a másság – jelen esetben a konzervatív gondolkodás – ellehetetlenítésére tett folyamatos törekvéseket. Szövetségünk mindig is igyekezett a szakmaiság alapjára helyezni a kérdéseket, annak ellenére, hogy egyre világosabb, újságírószakmáról ma már nehéz beszélni. Kötelességünk emlékeztetni a liberális bérbloggereket arra, hogy még nem is olyan régen az újságírók már csak a kollegialitás okán sem szálltak bele páros lábbal másként gondolkodó kollégáikba, céljuk pedig nem a másik megbélyegzése és lejáratása, hanem a vélemények ütköztetése volt. Szomorúan tesszük hozzá, hogy nem is olyan régen még az újságok és internetes oldalak tájékoztatni, nem pedig a tényektől elrugaszkodva vádaskodni igyekeztek. Lássuk ugyanis a tényeket: „Családi Nap"-nak nevezett homoszexuális propagandaeseményt szervezett az Emberség Erejével, a Budapest Pride és Amnesty International Magyarország Pécsett, amely több, kifejezetten gyerekeket célzó, „meseórákkal" és játékos feladatokkal tarkított programot is tartalmaz. Ezt ismertette a Dunántúli Napló, és ez ellen a propaganda ellen – nem pedig a homoszexuálisok, vagy a homoszexualitás ellen – emelte fel szavát publicisztikájában a lap főszerkesztője. Szily Lászlónak a 444 blogon leadott rajtjelére ezután a teljes liberális médián végigsöpört a lap elleni nyílt agresszív fellépés, néhol egyenesen fasiszta uszításnak nevezve a konzervatív lap által közölteket. A Magyar Nemzeti Médiaszövetség mindig is igyekezett a szakmaiság képviseletére és újságíróközösség közös pontjainak megtalálására helyezni a hangsúlyt. Bár ez utóbbi szinte lehetetlen feladat, ezúttal Szily László egy korábbi dolgozatában írt minden szavával egyet tudunk érteni, amennyiben magára és a többi bérbloggerre értette: „Aki ezeket az embereket és a mérgező lapjaikat nem zárja ki az életéből (...) az a szívderítő valódi világ helyett egy undorító, nyálkás és hazug fikcióban fog ragadni."
Vágólapra másolva!