A családok gyarapodása nélkül nem képzelhető el fenntartható fejlődés

ÁDER János; HERCZEGH Anita
Keszthely, 2021. július 9. Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége beszédet mond a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és az Európai Nagycsaládos Szervezetek Szövetsége keszthelyi konferenciájának megnyitóján 2021. július 9-én. MTI/Varga György
Vágólapra másolva!
A gyermekes családok melletti kiállásra hívta fel a figyelmet a köztársasági elnök felesége pénteken Keszthelyen, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és a European Large Families Confederation (ELFAC) szervezésében tartott háromnapos, X. európai nagycsaládos konferencia megnyitóján. Varga Judit igazságügyi miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a családok gyarapodása nélkül nem képzelhető el fenntartható fejlődés.
Vágólapra másolva!

Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége "A fenntarthatóság bölcsője a család" mottójú rendezvényen Böjte Csaba szerzetes szavaival köszöntötte a résztvevőket,

kiemelve a gyermekvállalás és a házasság szépségeit és megtartó erejét.

Azt mondta, hogy a keszthelyi konferencián olyan emberek találkoznak, akik kiállnak a gyermekes családokért, akik maguk is több gyermeket nevelnek, miközben családszervezeteket, rászoruló családokat, gyermekeket támogatnak.

Beszélt arról is, hogy a világjárvány miatt kritikus helyzetbe került gyermekek nevelését, taníttatását segítő Regőczi Alapítvánnyal esélyt teremtenek arra, hogy a fiatalok boldog jövőt építhessenek maguknak.

Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége beszédet mond a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és az Európai Nagycsaládos Szervezetek Szövetsége keszthelyi konferenciájának megnyitóján, 2021. július 9-én Forrás: MTI/Varga György

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a megnyitón videoüzenetben köszöntötte a megjelenteket. A miniszter a családot és a születendő gyermekeket a fenntarthatóság zálogának nevezte. Úgy fogalmazott:

a gyermek "erőforrás" a szüleinek, a családjának és az egész nemzetnek.

Hangsúlyozta, hogy a kormány azért dolgozik, hogy minden tervezett gyermek megszülethessen, ne legyen anyagi akadálya a gyermekvállalásnak.

Ezért 2010-hez képest már háromszorosára emelték a családoknak adható támogatásokat,

és jövőre a személyi jövedelemadó jelentős részét visszatérítenék a gyermeket nevelő családoknak - mondta. Kitért az otthonteremtési programra, a júliustól megemelt csecsemőgondozási díjra, valamint a négy- vagy többgyermekes édesanyáknak járó személyi jövedelemadó-mentességre is.

Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte: Keszthelyen és a környező száz településen nemcsak megbecsülik a nagycsaládosokat, külön ágazat épült a családi turizmusra. Nagy Bálint (Fidesz-KDNP), Keszthely polgármestere azt mondta, a városi önkormányzat is célnak tekinti a helyi közösség és a helyi családok megerősítését.

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke a konferencia mottójára utalva a családokat a fenntarthatóság bölcsőjének nevezte, és örömét fejezte ki amiatt, hogy ismét Magyarország rendezheti meg a kongresszust.

A köszöntők után Dubravka Suica, az Európai Bizottság demokráciáért és a demográfiáért felelős alelnöke videoüzenetében úgy fogalmazott: támogató környezetet kell biztosítani a családoknak, függetlenül attól, hogy mekkorák és "milyen az összetételük". Az európai politikus az öregedést az EU egészére jellemző demográfiai problémának nevezte, ugyanakkor felhívta a figyelmet a generációk közötti szolidaritás fontosságára is.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke (b), Varga Judit igazságügyi miniszter (j4), Manninger Jenő fideszes országgyűlési képviselő (j3), Herczegh Anita és Nagy Bálint (Fidesz-KDNP) polgármester a konferencia megnyitója előtt Forrás: MTI/Varga György

Varga Judit igazságügyi miniszter előadásában kijelentette:

a családok gyarapodása nélkül nem képzelhető el fenntartható fejlődés.

Hangsúlyozta, hogy a fenntartható fejlődésnek nemcsak a környezeti, hanem a társadalmi és gazdasági pillérét is figyelembe kell venni. Úgy fogalmazott, hogy a hiteles környezet- és klímavédelem a családbarát politika alapja, mert egészséges környezetet és fenntartható életet biztosít a jelen és a jövő nemzedékeinek.

A kormány kiemelt célja a klímaváltozás elleni hatékony fellépés, ezért a másfél éve meghirdetett klíma- és természetvédelmi akcióterv részeként

támogatják a nagycsaládosok elektromos autóvásárlását, valamint a napelemek és a korszerű fűtési megoldások kiépítését

- emlékeztetett a miniszter.

Varga Judit arról is beszélt: Magyarország a világon hetedikként rögzítette törvényi szinten a klímasemlegességi célt 2050-re, valamint a körforgásos gazdasági modellre történő átállás felgyorsítását. Utóbbi a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállításnak is központi eleme - tette hozzá.

Regina Maroncelli, az ELFAC elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a nagycsaládok egymást támogatva erősek, de egy betegség vagy gazdasági probléma esetén az elszegényedés is reális veszélyt jelenthet nekik.

Ismertette: a modern világban a statisztikák szerint a háztartásoknak csak 12 százalékában él három vagy több gyermek. A kongresszust jó alkalomnak nevezte, hogy megmutassák, miben tudják erősíteni a közösségeket a nagycsaládosok.

A X. európai nagycsaládos konferenciát péntektől vasárnapig tartják Keszthelyen. A rendezvényre több mint tíz országból érkeztek vendégek, a szervezők a szakmai mellett kulturális és szabadidőprogramokat is szerveztek nekik.