Egy örkényi férfi tett feljelentést május 27-én a Dabasi Rendőrkapitányságon arról, hogy 17 éves lánya egy szombathelyi lakásból, titokban telefonált. Azt mondta, hogy fogva tartják és verik őt.
A kamasz fényképeket és fogvatartása lehetséges helyszíneit is elküldte üzenetben.
A Pest megyei rendőrök a helyi kollégákkal együtt átvizsgálták, és figyelemmel kísérték a megadott helyszíneket, és a szomszédos településeken több helyszínt.
A fogva tartott lányra az összehangolt és megtervezett felderítő munkának köszönhetően
június 3-án egy gelsei házban találták rá. Fogvatartóit, a 20 éves tiszalöki L. Karolinát, és a 21 éves szombathelyi H. Rolandot elfogták.
Kihallgatásukon a férfi panaszt tett a gyanúsítás ellen, vallomást viszont nem. Vele ellentétben L. Karolina elismerte a bűncselekmény elkövetését, de ő sem vallott.
Mint kiderült,
a kiskorú lány megismerkedett, majd összeköltözött H. Rolanddal annak ellenére, hogy tudta, hogy új párja lányokat futtat. A férfi megnyugtatta, hogy rá nem így tekint.
Ugyanakkor egy pillanat alatt bebizonyította ennek ellenkezőjét. A 21 éves férfi kisebb viták miatt ütötte és rugdosta, majd egyszer közölte vele, hogy
futtatva lesz, mert csak így tudnak egyről a kettőre jutni".
H. Roland internetes szexpartnerkereső oldalt indított. Az itt megjelentet hirdetésekre több férfi is jelentkezett, akik lefeküdtek a kamasszal.
Ap szexért fizetett pénzt L. Karolina vette át, aki még arra is biztatta a férfit, hogy ha az áldozat nem nyújt megfelelő szolgáltatást, verje meg.
Az is kiderült, hogy H. Roland annyira félt a lebukástól, hogy még arra is hajlandó volt, hogy kiugorjon egy szombathelyi ház ablakán, amikor a nyomában voltak a rendőrök. A lányt is magával rángatta. A férfi gelsei rokonainál húzták meg magukat, de hiába. A Pest megyei rendőrök emberkereskedelem és kényszermunka miatt indítottak eljárást az azóta letartóztatott páros ellen.