Súlyosabb büntetést kaphat egy bűnszervezet

Vágólapra másolva!
Súlyosítást indítványoz az Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az állami források megszerzését színlelő befolyással üzérkedőkre, illetve azokra a vállalokozókra, akik a pályázataik kedvező elbírálása céljából vesztegetéssel próbálkoztak.
Vágólapra másolva!

2017-ben az egyik vádlott magas rangú minisztériumi tisztviselőnek adta ki magát, ezzel vállalkozókat tévesztett meg úgy, hogy pénzért cserébe állami támogatásokra benyújtott pályázatok kedvező elbírálásához ajánlotta befolyását. Hogy a megtévesztés sikeres legyen, társaival együtt külsőségekkel, például megkülönböztető fényjelzést használó autókkal, kommandós bevetési ruhába öltözött kísérőkkel is fokozták a hatást.

A csoport más tagjai a vesztegetési célú pénz átadására hajlandó vállalkozók felkutatásában, illetve a velük való kapcsolattartásban segítettek.

Az elsőfokon eljáró Kaposvári Törvényszék az elkövetői csoport szervezőjét elkövetőként, 8 társát bűnsegédként vesztegetést állítva, hivatalos személyi jelleg színlelésével és üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedésben bűnösnek mondta ki. A vállalkozók pedig vesztegetésben bizonyultak bűnösnek.

A vádlottak többsége börtönbüntetést, hárman pedig pénzbüntetést kaptak. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlottak esetében súlyosítáért, a vállalkozókat megtévesztő elkövetői csoport esetében ezentúl cselekményük bűnszervezetben elkövetettként megállapítása miatt fellebbezett,

amit a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség fenntartott.

A Pécsi Ítélőtáblán folytatódó másodfokú eljárásban a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség
a Kaposvári Törvényszék ítéletének megváltoztatását, a vádlottak büntetésének súlyosítását, illetve 9 vádlottal szemben a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetésének megállapítását javasolta
azoknak az ügyében, akik vállalkozókat tévesztettek meg, számukra pénzért befolyásukat ajánlották fel azért, hogy állami támogatásokat szerezzenek. A súlyosítási javaslat azokra is vonatkozik, akik vállalkozóként a színlelt befolyásért belementek a vesztegetésbe. Az eljárás a kedd és szerdani nyilvános ülés után az egyik vádlott távolléte miatt július 14-én folytatódik majd - írja az Ügyészség oldala.